Újra összeáll a Fekete Vonat húsz évvel a formáció felbomlása után – írja a Telex.
Az együttes tagja Mohamed Fatima, L.L. Junior és Fehér Tibor ‘Beat’ most is, csakúgy mint a 25 évvel ezelőtti megalakuláskor, a közös munka ami egészen 2002-ig tartott ki.
„A tagok élete és pályafutása 2002 óta más és más irányokat vett, de megérett az idő arra, hogy sokak örömére ismét összeálljanak” – mondják.
Azt írják, hamarosan új dallal jelentkeznek. Januárban pedig a Papp László Budapest Sportarénában fognak élőzenekaros koncertet tartani, ahol régi és új dalokat is játszanak majd.

A Fekete Vonat egy roma hiphop együttes. Nevét arról a 60-as években közismert vonatról kapta a nevét, amely a Nyírségből és Szabolcsból hozta Budapestre az itt dolgozó roma munkásokat. A fekete vonatról szólt Poór Péter táncdalénekes 1967-es híres slágere is. A fekete vonat a becsületes romák szimbóluma lett a rasszizmus elleni küzdelemben, emiatt esett erre a névre az együttes választása.
1997 decemberében megnyerték a Fila Rap Jam tehetségkutatót, később lemezszerződéseket az EMI, az EMI-Quint és a Klub Publishingtól is kaptak. Ganxsta Zolee és a Kartel előzenekaraként léptek fel még 1998 nyarán, ősszel pedig megjelent első albumuk Fekete vonat címmel. A forró a vérem című dalukkal hatodik helyen végeztek az európai dalversenyen. 1999 októberében jelent meg második lemezük, A város másik oldalán címmel. A címadó dal hatalmas sikert aratott. 2001 tavaszán megjelent harmadik albumuk is, de ekkorra már L.L. Junior és Beat is kivált a formációból. Fatima és Báró 2004-ben kiadták a Még várj albumukat, aztán végleg feloszlott az együttes. Mostanáig.
Albumaik:
- 1998 – Fekete vonat (EMI-Quint)
- 1999 – A város másik oldalán (EMI)
- 2001 – Harlemi éjszakák (EMI)
- 2004 – Még várj (Klub Publishing)
Nyitókép: Emmer László