Az épületbe felszerelt kamera buktatta le a tolvajokat

2022. október 07.

Kerületi iskolából loptak el digitális eszközöket

Egy józsefvárosi általános iskolából több laptopot és tabletet tulajdonított el egy 40 éves nő és 48 éves férfi társa. A kerületi rendőröknek sikerült elfogni az elkövetőket, akik már beismerő vallomást is tettek.

Július 22-én, amikor már javában tombolt a nyári szünet, az egyik kerületi általános iskolából nyolc laptopot és hat tabletet vitt el H. Borbála és M. Csaba – írja a police.hu. A közleményből úgy tűnik, a tettestársak célirányosan mentek rá az elektronikai eszközökre, vélhetően tudták, hogy mit hol kell keresni: előbb az informatikai terem ajtaját törték fel, majd a titkársági irodában lévő tároló szekrény ajtaját feszítették fel, és pakolták ki.

Az iskolai rablók a rongálást is beleszámolva, közel 2 és fél millió forintos anyagi kárt okoztak az iskolának.

A rendőrség nyomozását elősegítette, hogy az elkövető személyeket rögzítette az iskola kamerája. A felvétel alapján először a nőt azonosították​ be, akit a VIII. kerületi járőrök szeptember 29-én fogtak el és állítottak elő.

A közlemény szerint a gyanúsítottak vallomásukban mindketten beismerték a bűntettet.

Nyitókép: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.