„Az öt tanárt kirúgó Marosi Beatrix tankerületi vezető diplomamunkájának jelentős része rossz plágium, a copy-paste módszerrel szabálytalanul bemásolt szövegrészekből áll” – kezdi október 11-i, kedd reggeli posztjában Hadházy.
Azzal folytatja, a 2013-ban megírt, a halálbüntetés kérdését feszegető szakdolgozat (linkje megtalálható a bejegyzésben) elemzéséhez szakember segítségét kérte, aki az átnézése során arra a következtetésre jutott, a szöveg legalább 36 százaléka más források szó szerinti átemelése forrásmegjelölés nélkül. A bejegyzés aztán több, egyébként az erkölcstan és etika szakra írt szakdolgozatból származó részletet sorjáz, linkekkel igazolva az előbbi állítást. Az elemzés végkövetkeztetése szerint,
Marosi tisztában lehetett a szakdolgozat készítésének szabályaival, (így azzal is többek között, hogy hogyan kell helyesen idézni), tehát tette helytelenségével is.
Ezért Marosinak le kell mondania, összegez Hadházy, hozzátéve: elsősorban persze a tanárok kirúgása miatt – Marosi volt ugyanis az a tankerületi vezető, aki kirúgott öt pedagógust a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, miután azok folytatták tiltakozásukat.
Hadházy szerda reggeli bejegyzésében az előzőeket kiegészítve pedig már arról ír, egy „tudós honfitársunk” arra hívta fel a figyelmét, hogy a tankerület-vezető diplomamunkáját lezáró elmélkedését Jámbor András parlamenti képviselő 10 évvel ezelőtt megjelent cikkéből vette át szó szerint. Úgy véli, nem meglepő hát, hogy a Kodolányi Egyetem több sajtóorgánumnak is azt nyilatkozta, vizsgálatot indít a plágiumgyanú miatt.
Jámbor András józsefvárosi és ferencvárosi parlamenti képviselő a Facebookon arról számolt be, hogy az eset kirobbanása kapcsán
levélben kérte Pintér Sándor oktatásért felelős belügyminisztert és Hajnal Gabriellát, a Klebelsberg Központ (KLIK) elnökét, vizsgálják ki a felvetett plágiumügyet, s amennyiben Hadházy vádjai bizonyosságot nyernek, Marosi Beatrixot „rúgják ki!”.
Szerinte ugyanis, ha valakiről kiderül, hogy plagizált, „az nem lehet felelős vezetője egy öt budapesti kerületet magában foglaló tankerületnek”. A képviselő úgy véli, Marosit azonnal fel kellene függeszteni, „mert se etikai, se erkölcsi mércével nem elfogadható, ha az oktatásért valaki olyan felel, akivel szemben ilyen gyanú áll fent”.
Miután kiderült, hogy a képviselő egyik, a halálbüntetésről szóló blogbejegyzésének feltehetően több sorát is tartalmazza a tankerület-vezető szakdolgozata, Jámbor úgy reagált: „Nagyon örülök, hogy így a 10 évvel ezelőtti, a halálbüntetésről írt blogbejegyzésem mára tudományos munkává lényegült, és Marosi Beatrixszal az egyszerű helyi országgyűlési képviselő-tankerületi vezető viszonyunk »tudományos munkatársi« viszonnyá változott”, egyúttal közli,
személyes találkozót fog kérni a vezetőtől.
Az üggyel kapcsolatban természetesen a másik felet is kerestük. E-mailben kérdeztük Marosi Beatrix tankerület-vezetőt arról, cáfolja-e az ellene felhozott vádat, illetve szándékában áll-e lemondani, továbbá Hajnal Gabriellától, a Klebelsberg Központ elnökétől azt szerettük volna megtudni, indítanak-e vizsgálatot, azonban a kért határidőre (egyúttal cikkünk megjelenéséig) egyikőjüktől sem kaptunk választ.
Nyitókép: Mile Máté