Szombathné Magyari Ildikó, a Ganz Holding osztályvezetője mutat be Gábor Jánosnak, a gyűjtemény vezetőjének. Alig pár szót beszélgetünk, kiderül, mindketten régi ganzosok, és azok is ezer szállal kötődnek a Ganz-MÁVAG-hoz, akik ma velük dolgoznak ebben a gyárban. Az Orczy tértől a Hungária körútig nyújtózó hatalmas gyártelepen egykor 14 ezren dolgoztak – az ő gyárukban most mindössze 160-an. Igaz, különleges szakértelmet igénylő terméket készítenek: forgóvázakat egyedi megrendelésre sokféle ország számára. A régi gyár területének nagy része ma kínai piac.
Az emeleti kiállítótérben csönd van, az üzem kovácsológépeinek ütéseit azonban a talpunkon érezzük. Gábor János 86 éves, és mindent tud a gyárról, 18 éves kora óta dolgozik itt, még 1958-ban lépett be a MÁVAG-hoz, ami 59-ben egyesült a szomszédos Ganz-gyárral. Technikusként kezdett, majd a dízelmotor-fejlesztő részleghez került, talán ezért is nevezte meg kedvenc termékének a korában világújdonságnak számító Árpád sínautóbuszt.
János a gyár egész történetét elmondta nekem a tárgyak szemlélése közben, egy rengeteg fejezetből álló regényt, amiből kiemelkedik pár lényeges elem, ami a kiállításon is megjelenik: Ganz Ábrahám és utódai, Mechwart András, Eichleter Antal, valamint a híres mérnökök, Bánki, Csonka, Kandó, Zipernowsky, Jendrassik, Bláthy, Zerkovitz alkotó szelleme és a generációkon át csiszolt tudás tette a Ganz (és MÁVAG) nevet a minőség szimbólumává. Gábor szerint néha csupán azért érkezik egy-egy látogató külföldről, hogy kifürkéssze, megszerezheti-e magának ezt a márkanevet.
Ez nem közmúzeum, mondja Gábor János, elsősorban oktatási célja van, egyetemi és szakiskolai csoportoknak nyitják meg előzetes egyeztetés után. Csak kapkodtam a fejem, és főleg a járműmakettek ragadták meg a figyelmemet, de számos tervrajzon, eszközön és modellen tanulmányozhatók még a ma is elismerést kiváltó műszaki megoldások.
Gábor Jánosék évtizedek óta gyűjtik a gyár emlékeit, de nincs könnyű dolguk. Amikor a MÁVAG híres mozdonyának, a 424-esnek a makettjét kerestem, kiderült, hogy annak idején a gyár egyik részlege foglalkozott a makettek előállításával, és minden termékről volt ilyen – egy kiállításra könnyebb elvinni egy méteres modellt, mint egy 80 tonnás mozdonyt vagy egy hidat –, de többségük vagy elpusztult, vagy máshová került. 424-es tehát nincs, de van stuka villamos (Ganz TM) és sokféle mozdony, különleges személyvagon modellje, sőt pár szerelvény is, de még egy repülőmodell is, mert a rendszerváltás idején gyakorlógépet is fejlesztettek, ami hiába volt jó, már nem kellett a leépülő hadseregnek.
A kiállítás erénye, hogy olyan személy mutatja be az anyagot, aki itt dolgozott, élő kapcsolata van a tárgyakkal és a cég történetével. Élmény volt ezért Gábor Jánost hallgatni, de azt is beláttam, ezt lehetetlen volna egy mindennap nyitva tartó múzeumban megcsinálni. Tőle ugyanis kérdezni lehet bármit, nem csak egy sztenderd idegenvezetési anyagot ismer.
Megmutatta Ganz 1867-ben öntött vasúti kerekét, aminek különlegessége, hogy az abroncsa keményre van edzve, tartósabb volt más gyártóénál, ezért az egész európai piacot a gyár látta el vasúti kerékkel egy időben. Szintén világújdonság volt Jendrassik előkamrás dízelmotorja, aminek modelljén tanulmányozható a belső szerkezete is. Belelapozhattam egy régi tervkönyvbe is, amiben gépelemek elképesztően finom műszaki rajzai vannak, bizonyítékaként annak, hogy a számítógépek előtti világ mérnökei csodálatra méltó tudással rendelkeztek. Az egyik vitrinben Kandó Kálmán tolómércéje, a másikban Bláthy Ottó Ganz-részvénye. Meglepetés volt, hogy a gyár egykor autóbuszt és teherautót is gyártott, de a paksi atomerőmű gépészeti elemei is itt készültek.
Sajnos nem ajánlhatom, hogy vasárnapi programként nézzék meg a gyűjteményt, de (iskolai) csoportok jelentkezhetnek: a 06 (1) 299-8500/1102-es melléken kell egyeztetni a titkárságon.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
