Égési idő

2022. november 09.

Mégsem lesz karácsonyi díszkivilágítás a kerületben

A vállalkozó visszamondta a szerződést, mivel azt sem lehet garantálni, hogy fel lehessen kapcsolni a kiépített díszkivilágítást. Az áramszerződésig el sem tudtak jutni és akkor még az áramár akár a teljes keretösszeget elvihette volna.

Bár nagyon úgy tűnt, a tavalyival megegyező karácsonyi díszkivilágítás lesz a kerületben, végül mégsem jött össze. Pikó András „Mi tényleg megpróbáltuk” kezdetű posztjában arról ír a Facebookon, hogy bár megegyeztek a tavalyi vállalkozóval, az végül elállt a megvalósítástól.

A vállalkozó levelét is közli a polgármester posztja: a 2013 óta kilenc alkalommal kerületi karácsonyi díszkivilágítást adó cég, a Katazol Kft. akár nullszaldóval is teljesítené a 15 milliós keretösszegű megrendelést, de a gazdasági-piaci körülmények ezt mégsem teszik lehetővé.

Egyelőre még árajánlatot sem kaptak az áramszolgáltatóktól,

az ár amúgy a szokásos 6-14-szerese a piaci információk alapján.

Tavaly 1,39 millió volt a kivilágítás áramszámlája, ez akkor így akár az egész keretösszeget el tudta volna vinni. De még a szerződéskötésig sem tudnának eljutni az áramkereskedőkkel, állítja a vállalkozás, és az ún. budapesti égésidővel sem tudnak tervezni, így, ha meg is épülne az összes díszítőelem, lehet, fel sem tudnák kapcsolni, vagy nem tudna működni az ünnepi időszakban.

Egyszerűen nem kapna áramot.

A november 4-i levél után már nincs idő új beszerzési eljárást kiírni, befejezni. Így elmarad a díszkivilágítás, az adventi koszorúk sem állnak majd kint. De lesz karácsonyfa,

„jégpálya, bálaszínház, gyermekprogramok a Horváth Mihály téren”.

A díszkivilágításra szánt pénzből pedig a kerület karácsonyi segítő akciót szervez – hasonlóan a fővároshoz és több kerülethez, amelyek a díszkivilágítás elhalasztásáról döntöttek.

Fotó: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

További cikkek

2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.