A hajléktalanság szó hallatán jellemzően nem pozitív érzületek vagy gondolatok kerítik az embert hatalmába. A hajléktalan ember egy olyan mumus képét hívja elő sokakban, aki a földön a saját ürülékében és vizeletében fetreng. Az undor pedig akkorát facsar a józan ítélőképességen, hogy a nyomaték az ember helyett a hajléktalanra tevődik.
Beszélgetőpartnereink Garamszegi Vanda és Farkas Bíborka olyan szocmunkások, akik csillogó szemekkel számolnak be arról, mennyi mindent lehet tanulni a hajléktalan emberektől. Mindeketten a BMSZKI Alföldi utcai Átmeneti Szállón dolgoznak, és köszönik szépen, nem is változtatnának ezen.
Munkájukról, életfelfogásukról beszélgetünk velük, persze rátérünk olyan témákra is, mint a kiégés vagy épp a szociális munkások társadalmi megbecsültsége.
Nagyon üdítő hallgatni a két életvidám hölgy elbeszéléseit, főleg akkor, amikor a szolidaritás éppenséggel nem épp a közkedvelt hozzáállások egyike.
Powered by RedCircle
