Kerületi fenyőfakörkép

2022. december 21.

Tavalyi árak, idei érdeklődés a fenyőfaárusoknál

Inkább kevesebb érdeklődést tapasztalnak az általunk megkérdezett fenyőfaárusok, mint tavaly, még úgy is, hogy meghagyták a tavalyi árakat. A nagy roham ugyanakkor még csak most jön.

Három fenyőfa-elárusítóhelyen kérdeztünk rá az árakra és a trendekre két negyedben – a kiszolgálók mindenhol anonimitást kértek.

Két helyen is arról számoltak be, hogy nem volt drágulás, a tavalyi árakon adják a fákat, melyek idén is a klasszikus luc-ezüst-normann hármasból kerülnek ki. A luc 2-3 nap után hullajtani kezdi a levelét, viszont ennek van erős fenyőillata – ez a legolcsóbb. A normannfenyő pedig nem hullik, viszont alig van illata, ez a legdrágább. Egy helyen mondták, hogy ráraktak valamit a tavalyi árakra, a luc métere 3500-4000, a normanné 7000 forint. De vannak egyéni árú fák is, így a méterenkénti ár nem szentírás.

Ugyancsak kettő hely a háromból arról számolt be, hogy gyérebb a kereslet, mint tavaly, igaz, sokan a legutolsó napokra hagyják a vásárlást, akár azért is, mert így árcsökkenésre számítanak. A legtöbb hely egyébként 24-én délig árul. A harmadik szerint viszont ugyanaz a kereslet tapasztalható, mint tavaly.

Az egyik helyen jelentősen nőtt a fához vehető talpak ára: a tavalyi 5000-ről, akár 7500-ig is felment, a másik helyen maradtak a 4-5000-es árak is.

Méretben nincs trend, a nagyobb és a kisebb fák is keresettek.

Tavalyi videóriportunk:

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.