Podcast: Vendégünk Gaal Ilona és Molnár György

2023. január 29.

Van kiút – pénzzel, törődéssel, bizalommal

Józsefvárosból indult az a ma Borsodban és Szabolcsban működő szegénységellenes program, amibe 2007-ben a Nobel-díjas bangladesi közgazdász, Muhámmad Junúsz által kidolgozott mikrohitelezési rendszer ihletésére fogtak bele.

Powered by RedCircle

Molnár György a kezdetektől munkálkodik a Kiútprogramban, kutatóként annak elméleti részéért felelős, de a józsefvárosi bevezetésnél is ott volt, szakértőként és helyi politikusként is. Gaal Ilona öt éve vesz részt a programban, most cégvezető, egyébként lapunk kiváló munkatársa volt. (A program harmadik józsefvárosi érintettje Sárkány Csilla, a Rév8 vezérigazgatója, ő régebben volt cégvezetője a Kiútprogramnak, és dolgozott az itteni bevezetésen is.)

A kamatmentes kishitelezésre épülő rendszert magánemberek hozták létre a saját vagyonukból, Polgár András üzletember és Felcsuti Péter bankár tett bele pénzben és munkában a legtöbbet, most is ők a fő finanszírozók, a kezdetektől összesen több száz millió forinttal.

Az izgalmas beszélgetésben sok mindenről szó esik:

  • hogy miért nem működött a kishitelezési program Józsefvárosban,
  • hogy Junúsz elképzelése miért nem adaptálható egy az egyben Magyarországra,
  • hogy miért mentek a legszegényebb régiókba,
  • és ott miért lehet eredményt elérni pár százezer forinttal és sok személyes törődéssel,
  • hogy miért adják vissza a kölcsönt a cigánysoron élők,
  • és miért ad végül nekik ingyenhitelt még a boltos is,
  • hogy miként gáncsoskodnak vagy segítenek a helyi vezetők,
  • hogy a sikeres háztáji vállalkozásból miért továbblépés a gyári munka,
  • hogy miként tesznek szert önbecsülésre a közmunkán tengődő szegények,
  • hogyan sikerül nekik talpra állni,
  • de megtudunk néhány titkot a miniuborka termesztéséről, a közmunkáról és a felnőttoktatásról is.
Molnár György és Gaal Ilona

Bányay Géza podcastja a fenti lejátszás gomb megnyomásával meghallgatható, de podcastjaink elérhetők a Spotify, az Apple, a Google és a RadioPublic rendszerében is – iratkozzon fel rájuk kedvenc platformján.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.