Kertészkedéssel az egészségért

2023. február 07.

Kiderült, a közösségi kertészkedés a rák ellen is jó eszköz

Magyarország még mindig vezet a daganatos megbetegedések okozta halálozások listáján, hívta fel a figyelmet a rákellenes világnap (február 4.) alkalmából a Magyar Rákellenes Liga.

2019-ben 100 ezer lakosra számítva 328 fő hunyt el daganatos betegségek következtében Magyarországon, utánunk Horvátország következik 311 fővel, majd Szlovákia a 293-as számmal. A megelőzés, és a szűrés szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, ha a rák (vagy bármely más krónikus betegség) elleni küzdelemről beszélünk, a prevenciónak egy újabb eszköze került fel a palettára egy tudományos kutatás révén, ez pedig nem más, mint a közösségi kertészkedés, erről közölt cikket az egyik legnagyobb presztízsű orvosi szaklap, a Lancet.

Laikusként könnyű belegondolni, hogy minden olyan tevékenység, mely művelője számára a „flow” élményét nyújtja (ez az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel), pozitív hatással van az életminőségre, ezáltal fontos szerepe lehet a betegségek megelőzésében.

A Tolnai kert üdítő foltja Józsefvárosnak – Fotó: Huszár Boglárka

Ilyen lehet a kertészkedés is, de most ez a sejtés bizonyítást nyert: a University of Colorado kutatóiból verbuválódott The Community Activation for Prevention Study (CAPS, Közösségi Aktivitás a Megelőzésért) egy 500 fős kutatást végzett a témakörben 2017 januárja és 2019 júniusa között. A CAPS randomizált, kontrollcsoportos kísérletét 37 közösségi kertben végezték Denverben és Aurorában (Colorado, USA), a Denver Urban Gardens (DUG) szervezésében. A kutatás arra jutott, hogy

a stressz és szorongás a beavatkozási csoport résztvevői körében csökkent,

míg a kontrollcsoportban, akik csak a várólistán szerepeltek, de valójában nem vettek részt a kertészkedésben, ezek nem változtak szignifikánsan.

A Grundkert palántái nélkül ez csak egy unalmas foghíjtelek lenne – Fotó: Mile Máté

Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a közösségi kertészeti hálózatok csökkenthetik a rák és más krónikus betegségek kockázati tényezőit, és az általános „jóllétet” is elősegíthetik. Tehát a városi növénytermesztés, kertészkedés nemcsak azt a célt szolgálja, hogy a városban élők is megtermelhessék maguknak a friss, minőségi élelmiszereket, hanem ennél hosszabb távú előnye is van.

Józsefvárosban is működnek közösségi kertek, és vannak olyanok, melyek az önkormányzat támogatásával jöttek létre.

Van egy közösségi kert a Magdolnanegyedben is.

A progresszív-alternatív Szeszgyár is kísérletezik a kertészkedéssel.

Nemcsak üdítő és frissítő tevékenység tehát a közösségi kertészkedés, hanem egészségvédő hatása is van.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.