Nem a meleget, a ruhákat vitték zsákban

2023. február 10.

Nagybani ruhalopás a Corvin Plazában

A józsefvárosi nyomozók tetten érték, majd elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint zsákszámra lopták ki a ruhákat a plázából.

Két férfi közel félmillió forint értékben lopott ruhaneműket a ruhaboltból. Tettenérésük február 4-én 0 óra 27 perckor történt. Az egyik tolvaj, L. András – aki egyébként a bolt vagyonőreként dolgozott – az ominózus éjszakán két zsákot pakolt tele különféle ruhadarabokkal, majd azokat az üzlethez érkező D. Róbertnek átadta, akit a nyomozók a plázából kilépve elfogtak, és tíz perccel később L. Andrást is kézre kerítették az üzletben. A két elkövetőnek

nem ez volt az első ilyen akciója:

a nyomozás adatai szerint L. András már 2023. január 9. és február 2. között is többször lopott a divatüzlet árujából hasonló módszerrel, ezzel viszont már több mint négymillió forint kárt okozott.

Az 58 éves L. András a terhére rótt bűncselekmények elkövetését csak részben ismerte el, a gyanúsítás miatt panasszal élt. Elmondása szerint korábban ilyen bűncselekményt nem követett el, ám ennek némileg ellentmond az, hogy az otthonában tartott kutatás során

több zsák ilyen ruhát találtak az üzlet címkéjével ellátva.

A police.hu-n közzétett videón látható, ahogy a nyomozók lefülelik D. Róbertet, ekkor már folyt a nyomozás az üzlet feljelentése alapján – tájékoztatta lapunkat a BRFK sajtóügyelete.

Az elfogást megelőző konkrét rendőri intézkedésekről és adatgyűjtésről a nyomozás érdekeire való tekintettel nem tudtak bővebb információt adni.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.