Ökölvívás szemfedővel, közös edzés profikkal és hobbistákkal

2023. február 11.

Ilyen a látássérült boksz – jótékonysági akció keretében mutatták be

Jótékonykodott a Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia: jótékonysági meccseken gyűjtött pénzt, és azt a Nem Adom Fel Alapítványnak ajánlotta fel. Az adomány átadóján látássérültek edzettek profi sportolókkal.

A Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia 2017 szeptembere óta Budapesten belül két telephelyen is működik, egyik közülük a józsefvárosi Lovassy László utcában található. Az egyesület névadója nem a barokk költő, nem is a törökverő hadvezér, hanem Zrínyi Miklós VI. danos, életműdíjas mesteredző negyvenéves szakmai pályafutásának köszönhetően elismert és neves alakja a kick-box sportnak. Az akadémia ügyvezetője Kecskeméti László.

A sportegyesület nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelési programjaira, hogy versenyzői a korosztályos és később felnőtt nemzetközi versenyeken is sikeresen tudjanak szerepelni, valamint fontosnak tartja a hátrányos helyzetű fiatalok sporttal való segítését. Az akadémia fő célkitűzése, hogy több fiatalt, illetve sportolni vágyót ismertessen meg a versenyszerű sportolással – ezen belül a kick-box kontakt önvédelmi sportággal – is.

„Azt szeretnénk, ha a sportban kiutat és lehetőséget látnának a fiatalok, versenyzői és edzői karriert is igyekszünk biztosítani nekik!” – mondta el nekünk Kecskeméti László.

Még decemberben szervezett az egyesület egy jótékonysági sparringot, azaz edzőmérkőzést, ahol a befolyt összeget a szintén nyolcadik kerületi Nem Adom Fel Alapítványnak ajánlották. Az eseményen a közös bemelegítést egy látássérültboksz-bemutató követte, majd következett a sparring, amelyen az akadémia sportolói, a Bajnai Kick-box és Szabadidő SE, a Veresegyházi Kick-box Team és a Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesület tagjai vettek részt.

A Zrínyi Miklós Kick-box Akadémiának minden hónapban egyszer van egy csapatösszetartó edzése, melyen minden edzettségi szintű személy részt vehet. Ezt a Madárfészek Ökölvívó Akadémia Gálatermében szokták tartani, és erre az alkalomra időzítették az átadóünnepséget.

Február 7-én ismét egy rendezvénnyel készült az akadémia, vendégül látták Czene Andrást és Nagy Gyulát, a Nem Adom Fel Alapítvány két látássérült munkavállalóját, akik még korábban szerettek bele az ökölvívásba. A rendezvény egy csoportos edzéssel kezdődött, aztán átadták a jótékonysági sparringukon összegyűjtött pénzt: 120 530 forintot.

Egy korábbi edzésen ígéretet tettek Kecskemétiék, hogy legközelebb ők is kipróbálják ezt a sportágat, így látó sportolók kipróbálhatták magukat ezúttal szemfedőben. A rendezvény záróakkordja Czene András és Nagy Gyula az akadémia örökös tiszteletbeli taggá avatása volt egy oklevél és sok gratuláció kíséretében.

Nagy elmondta, hogy nagyon örült neki, hogy László elvállalta vele meccset, ez példamutató magatartás az egyesület részéről. Ugyanis szerinte a bemutatók nagyon hasznosak, mert így egyrészt valami olyannal találkozhatnak az emberek, amivel egyébként nem, vagy csak ritkán, másrészt alkalom nyílik a sport népszerűsítésére látók és nemlátók körében egyaránt.

Szerinte érdekes az is, hogy egy profi sportolónak is mekkora kihívást jelent egy érzékszerv használata nélkül sportolni. Nagynak nem ez volt az első bemutató, járt már többször például vidéken is azzal a céllal, hogy bevonja a látássérülteket a sport világába. Álma, hogy egyszer nemzetközi szinten is ringbe szállhasson, mégpedig egy ázsiai és egy színes bőrű ellenféllel.

Kecskeméti és Nagy egybehangzó véleménye, hogy ez a sport azonban addig biztosan nem terjed el ebben a körben, ameddig nem fejlesztik le, és vezetik be az úgynevezett hangradaros megoldást, ami annyit tesz, hogy a fejvédőbe egy szenzort építenek be, ami hangot ad, és segíti a sportolókat egymás lekövetésében, így érzékelik egymást a ringben. Bíznak benne, hogy előbb vagy utóbb lesz szervezeti háttér és anyagi forrás is a látássérült ökölvívás támogatásához. Nagy igyekszik beszervezni embereket, annak örülne, ha elindulna a hálózatosodás a látássérültek sporthoz való segítésére.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.