Megemlékezés a 48-as forradalomról

2023. március 15.

Pikó András: Józsefváros legyen a szabadság, az egyenlőség és a testvériség szigete

A Horváth Mihály térre hívta az önkormányzat Józsefváros lakóit, hogy együtt ünnepeljék az 1848-as forradalmat, és emlékezzenek a szabadságharcra. A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatos diákjai mondtak verset, Pikó András polgármester tartott beszédet, és fellépett a Vasas Művészegyüttes Tánckara is. Később ugyanitt koszorúzott a Fidesz is, az MSZP pedig egy másik helyszínen is koszorúzott.

Március 15-én idén borús idő van, hasonló, mint 1848. március 15-én, de eső nem esik, mint 175 éve.

Az ünnepséget Gulyás-Nagy Gáspár, Dora Karolina és Tafferner Panna, a Vörösmarty Mihály Gimnázium tizedikes drámatagozatos tanulói nyitották meg egy részlettel Vajda János visszaemlékezéséből.

Ezután tartotta meg nem túl hosszú, tömör beszédét Pikó András polgármester. A haza, a haladás, a felelősség és az együttműködés kérdését járta körül. „1848–49 a nemzetegyesítés folyamatának betetőzése, a modern Magyarország születése, a polgárosodás folyamatának kezdete”, mondta, és egyúttal a magyar parlamentarizmusé is, hiszen akkor alakult meg az első felelős magyar kormány, ami olyan államférfiakból állt, akik a közös cél érdekében félre tudták tenni politikai és személyes ellentéteiket.

1848-at tükörhöz hasonlította, ami „előtt szívesen mutogatja magát minden politikus, odaképzelve magát a márciusi hősök közé, az ő örökségük folytatójaként”. Ezt a tükröt azonban nem lehet hatalmi szóval hazugságra kényszeríteni, „megmutatja nekünk, hogy miként gondolkodjunk hazaszeretetről, a köz szolgálatáról, a vezetők tisztességéről és felelősségéről. Ehhez a képhez képest mérve találtatunk majd könnyűnek vagy épp méltónak.”

Kitért a jelen Magyarországának állapotára is, mondván, nem lehetnek büszkék azok, aki ma 48 tükre előtt tetszelegnek: „nemzetegyesítés helyett ma a nemzet szétbomlasztásának jeleit látjuk”. Az országos politika ma nem jogkiterjesztő, hanem jogszűkítő, és az ország jövőjéért viselt felelősség helyett önös politikai-hatalmi célok vezetik. „Itthon gyorsan a nemzeten kívül találja magát az, aki megszólal a közjó érdekében, például jobban működő oktatást vagy egészségügyet szeretne […] a legalapvetőbb közszolgáltatásokért való bátor kiállásáért ma nem jár tisztelet, csupán a hatalom retorziója”, mondta, és szerinte a külkapcsolatok helyzete sem jobb, mert alapvető erkölcsi parancsokkal helyezkedik szembe.

A haza és a haladás ma nem számít, állapította meg, az országos politika felelőtlen, „amiben mégis bízom, hogy Józsefváros sziget lehet. A szabadság, az egyenlőség és a testvériség szigete”, tette hozzá. Pikó András úgy gondolja, a kerület mintegy 80 ezres közössége élhet itt egymással békében, és dolgozhat közösen a következő generációkért is felelősséget vállalva. „Haza és haladás – itt helyben. Haza akkor lesz Józsefváros, ha mindenki otthonra talál benne, és senkit sem penderítenek ki onnan. Haza akkor lesz, ha ugyanaz a jog és bánásmód jár mindenkinek, és ugyanaz a törvény és szabály keretezi mindenki életét, melyet mindenkinek tisztelnie kell és melyet mindenkivel betartatunk. Haladást akkor nyerünk szűkebb hazánknak, ha közösen valósítjuk meg közösen kialakított céljainkat – ha az erős közösségek közösségévé válunk [és] mindannyian közösen vigyázunk az értékeinkre, a környezetünkre és a közösségünk tagjaira.”

Akkor saját erőnkből is képesek leszünk nagy dolgokra, pont úgy, mint ahogy a 48-as elődök tették, mondta zárásként: „Haza és haladás – ezt jelenti itt és most. Mi itt ne engedjünk a 48-ból!”

A beszéd után szintén két vörösmartys diák, Dora Karolina és Tafferner Panna mondta el Petőfi A nép nevében című versét.

Ezután lépett fel a Vasas Művészegyüttes Tánckara, majd koszorúzás zárta a megemlékezést.

Az MSZP ezután a megjelent képviselőkkel és tagokkal, valamint a Józsefvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat megjelent képviselőivel megkoszorúzta a Tömő utcai Táncsics-házat.

Később szintén a Horváth Mihály téren koszorúzott a józsefvárosi Fidesz, Szilágyi Demeter mondott beszédet Facebook-bejegyzésük tanúsága szerint.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.