Bíró Gyöngyi, a túlélő típus

2023. március 19.

Volt magyartanár, készült háborúra, ma babamasszőr

Az érintés által tanuljuk meg már magzati kortól kezdve, hogy milyen érzés szeretve lenni, biztonságban lenni. A csecsemő megnyugszik az édesanyja karjai között, a kisgyerek, ha örül, ha fél, ha fáj valamije, magától értetődően ölelésre tárja a karjait. A szerelmes ember folyton ölelné szerelmesét, hogy az áradó érzelmeit minden pillanatban kifejezze. Minden embernek szüksége van érintésre – vallja a kerületünkben élő Bíró Gyöngyi masszőr, aki szerint a masszázs nem luxus, hanem szükséglet.

„Édesanyám ápolónőként dolgozott, sok terhet viselt a vállán. Munka után mindig kérte az édesapámat, nyomkodja meg a vállát és lábát. Gyerekként még nem tudtam, miért is jó ez édesanyámnak. Amikor nagyobb lettem, és alkalomadtán feszültnek éreztem magam, én is odatartottam a vállamat édesapámnak, segítsen kicsikét nekem is oldódni” – kezdi a masszírozáshoz fűződő történetét Gyöngyi. Komolyabban akkor kezdett el foglalkozni a masszázs tudományával, amikor az édesanyja megbetegedett, a májával voltak súlyos gondjai. „Sokat olvastam arról, hogy a talpon vannak különböző pontok, és ezek nyomkodásával javítható a belső szervek működése.” Gyöngyi talpreflexológiát tanult, és úgy hiszi, az általa nyújtott talpmasszázsnak nagy szerepe volt abban, hogy édesanyja életminősége javuljon.

Magyartanár polgárvédelmi ápoló fakultással

Gyöngyi Ukrajnában, Kárpátalján született, magyar szakos tanárként végzett, 15 éven át tanított. Az egyetemi évek alatt ugyanakkor egészségügyi végzettségre is szert tett. „Nálunk az volt a szokás, hogy az egyetemre járó srácokat nem sorozták be katonának. Viszont volt egy katonai tanszék, ahol tiszti képzést kaptak, heti egy nap telt el ezzel. S hogy eközben a lányok se unatkozzanak, nekik medicinát oktattak az orvosi kar tanárai, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy

polgárvédelmi ápolónőnek képeztek ki minket háború esetére.”

Amikor 2007-ben áttelepült Magyarországra, egy idősotthonban kezdett el dolgozni, majd pedig azzal párhuzamosan irodavezető munkát is vállalt és újságot is írt. „Nekem fontos az emberek közelsége, hogy emberekkel foglalkozzak.” A masszázsképzésbe már itt Magyarországon vágott bele, és a különféle tanfolyamok során több masszázstípust is elsajátított.

Gyógyír a testnek és léleknek egyaránt

Először házhoz járó masszőrként praktizált. Mivel az utazás rengeteg időt vett el, úgy döntött, üzlethelyiséget bérel, de az első két hónapban egy vendég sem nyitotta rá a szalon ajtaját. „Túlélő típus vagyok, nem voltam kétségbeesve, főleg, hogy volt másik munkám is.” Pillanatig sem aggódott azon, hogy mit hoz a holnap, igyekezett a dolgok elébe menni. Leszerződött néhány kedvezményes kuponokat árusító céggel, és lassan elkezdtek beszivárogni a kliensek is. „Nagyon kevés pénzért, nagyon sokat dolgoztam, de végül kialakult a vendégköröm.”

A masszázs lényege az érintés. Feloldódást ad, ellazít, kikapcsol a hétköznapok forgatagából – osztja meg tapasztalatait Gyöngyi. Szerinte sok ember tartja úgy, hogy az alapszükségleteken, az evésen, iváson, alváson túl nem kell többet adni a testünknek, pedig szüksége van annak másféle táplálékra is. „Ilyen a masszázs: fizikai és lelki tápláléka a testnek – magyarázza. – 

A vendégeim nemcsak a testüket hozzák ide felfrissülni, hanem a lelküket is.

De amennyit adok én, annyit vissza is kapok, mert az energiaáramlások nem egyoldalúak.”

Az érintés immunerősítő

Gyöngyi masszíroz kismamákat is, a szülés után pedig megtanítja az édesanyáknak, hogyan masszírozzák a csecsemőjüket. Úgy tartja, a babának az a legjobb, ha a szülei masszírozzák, mivel az érintésen keresztül szerzi a legtöbb információt, azon keresztül érzi leginkább a felé áradó szeretetet. A masszázs segíti a gyerek és szülő közötti kötődés kialakulását, javítja az izomfejlődést, segíti az ellenállóképesség kialakulását is – fejti ki Gyöngyi.

„Ha szeretve van az ember, már az is ellenállóbbá teszi.”

Teljes mértékben ki tudott teljesedni ebben a szakmában, „bizonyára a kezeimbe kaptam valami pluszt, talentumot” – mondja végül. Nemrégiben még fonalfestéssel is elkezdett foglalkozni, az egyik gyerekétől tanulta el a csínját-bínját, és füzetre való receptet írt a különböző fonalak különféle színesítésére.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.