Bár politikai kinevezettek, de mégsem

2023. március 28.

Nem írja elő törvény a főispáni vagyonnyilatkozatok nyilvánosságát, ezért nem ismerhetjük meg őket

Megérkezett a válasz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól (NAIH) abban az ügyben, hogy megismerhető-e Sára Botond vagy bármely főispán vagyonnyilatkozata. Nem, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala (távollétében Szabó Endre Győző elnökhelyettes) úgy látja, erre nincs lehetőség.

Amikor február végén feldolgoztuk a kerületi politikusok vagyonnyilatkozatait, akkor próbáltunk meg utánajárni a korábbi józsefvárosi polgármester, jelenleg főispán Sára Botond vagyonosodásának. (Aki most épp a Horn Gyula sétány nevének megváltoztatására szólította fel a Fővárosi Közgyűlést, a főváros szerint viszont ehhez nincs joga, maximum a bírósághoz fordulhat.) Sikertelenül, nem találtuk a nyomát a dokumentumnak, a Miniszterelnökségtől pedig azt a választ kaptuk, azért, mert nem nyilvánosak – indoklás nélkül. (A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely kezeli a politikai kinevezett főispánok vagyonnyilatkozatait).

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint viszont közérdek fűződik a főispáni vagyonnyilatkozatok megismeréséhez. A kormányhivatalok támogatások (család-, lakás-) és EU-s források felhasználásának bonyolításában vesznek részt, szociális ellátásokat utalnak ki, hatósági jogkörük van számos esetben, ezért is indokolt a főispáni vagyoni helyzet (a fennálló vagyonnyilatkozati rendszerben amúgy más eszközökkel könnyen elkendőzhető) nyilvánossága.

Ennek szellemében írtam a NAIH-hoz levelet: „Mivel a Kormányhivatalok közpénzek felhasználásában, EU-s és egyéb támogatások elosztásában vesznek részt, illetve hatósági jogkörük van, vezetőinek vagyonnyilatkozatának nyilvánosságához közérdek fűződik. Ez ügyben kérem a NAIH állásfoglalását, és adott esetben Sára Botond főispán vagyonnyilatkozatához való hozzáférést.”

A NAIH a válaszában azzal kezdi, hogy tehát a főispáni vagyonnyilatkozat nyilvánosságáról kérdezek, („azzal kapcsolatban kért tájékoztatást, hogy a főispánok vagyonnyilatkozatai nyilvánosak-e”). Ismerteti a vagyonnyilatkozat-tételre kötelező jogszabályi környezetet (2018. évi CXXV. törvény 2013 paragrafusa), majd kettébontja a vagyonnyilatkozatokat a megismerhetőség szempontjából.

Vannak a nyilvános és a nem nyilvános vagyonnyilatkozatok. Előbbieket is két részre bontja: a legtágabban megismerhető nyilatkozatok, amelyeket kötelezően közzé kell tenni az Infotörvény szerint (állami vezetők, alkotmánybírók, országgyűlési képviselők), illetve a nem kötelezően közzéteendők, de olyanok, amelyeket hozzáférhetővé kell tenni egyéni adatigénylés útján (polgármester, önkormányzati képviselők).

És vannak a nem nyilvános vagyonnyilatkozatok. Ezek nyilvánosságát a törvény nem írja elő. Az ebben foglalt személyes adatokat csak a törvényben felhatalmazott személy vagy szerv ismerheti meg pl. vagyonosodási vizsgálat lefolytatása miatt. Ezeket egyedi közérdekű adatigényléssel sem lehet megismerni – ilyen vonatkozik a közjegyzőkre, ügyészekre, bírósági végrehajtókra, vezető beosztású kormánytisztviselőkre. A nyilvánosság szerinti legkorlátozottabb kategória pedig a vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyek családtagjai, hozzátartozói, akik nem látnak el közfeladatot, csak rokoni minőségükben lehetnek érintettek.

„Tekintettel arra, hogy

nincs olyan törvény, mely a főispán vagyonnyilatkozatának nyilvánosságát írná elő,

ezért a főispán vagyonnyilatkozata azon nem nyilvános vagyonnyilatkozatok körébe tartozik, melynek megismerésére kizárólag a törvényben megjelölt személyek, szervek jogosultak.

A személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű, vagy közérdekből nyilvános adatok megismerését érintő ügyben a jövőben is forduljon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz bizalommal.”

Hozzátehetjük, hogy nem teljesen logikus a törvényben egy kalap alá venni a külön hatalmi ágat képviselő ügyészek, bírósági végrehajtók, közjegyzők vagyonnyilatkozatának korlátozott megismerhetőségét egy direktben politikai kinevezett kormánytisztviselőével, akik közpénzek felhasználásában, támogatások odaítélésében, hatósági eljárásokban érintettek.

Nyitóképünkön a NAIH épülete a Falk Miksa utcában – Fotó: Google Street View

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.