Tragédia a metróban

2023. március 27.

20 éves férfi halt meg a Keletinél a metróban

Szombat éjjel a fiatal begyalogolt az alagútba, elütötte a metró. A mentők már csak a halál beálltának tényét tudták megállapítani.

Szombaton a 2-es metrónál este 10-kor végzetes baleset történt, a metró elütött egy embert, ami miatt a Katasztrófavédelem közlése szerint az érintett szakaszt áramtalanították, a műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték, a mentés idejére a metróközlekedést leállították.

Érdeklődésünkre a BRFK további részleteket is közölt a balesetről, amelyről így kiderült, tragédiával végződött: a rendőrségre 2023. március 25-én 22 óra 09 perc körül érkezett bejelentés, hogy a Baross téren, az M2-es metró Keleti pályaudvar megálló egyik vágányánál egy 20 év körüli férfi begyalogolt az alagútba, és elütötte a metró. A kiérkező mentők már csak a halál tényét tudták megállapítani. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban szemlét tartott.

Mivel bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, ezért a BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

  • Ha öngyilkossági gondolatai vannak, hívja a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot!
  • Ha öngyilkossági szándéka van, hívja a 112-t!

Nyitókép: BKK

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.