Városközi tapasztalatcsere

2023. március 29.

Van, ahol csodájára járnak a józsefvárosi ingatlanpályázatoknak

Miskolcról és Szolnokról érkezett önkormányzati képviselők és a Józsefvárosi Önkormányzat tisztségviselői és munkatársai találkoztak március 9-én tapasztalatcserén a polgármesteri hivatalban. A beszélgetés igencsak tanulságos volt, érdekes volt látni, hogy kívülálló szakemberek hogyan minősítik a józsefvárosi projekteket. A találkozás apropóját a kerület társasházi pályázati rendszere adta, de szó esett a helyi lakásprogramról és a kevesebb bizottsággal működő szervezet tanulságairól is.

Most nem fogunk kitérni sem a társasházi pályázatok, sem a lakásgazdálkodási rendszer részleteire, hiszen ezekről írtunk számos alkalommal, bár a megbeszélés alapját az erről szóló prezentáció adta. Sokkal inkább a vendégek reakciójára voltunk kíváncsiak, ezért magunk is úgy próbáltuk figyelni a történteket, mintha kívülállók lennénk.

Miskolcról Szarka Dénes önkormányzati képviselő (Velünk a város frakció), a Városgazdálkodási- és üzemeltetési Bizottság elnöke érkezett Tocsev János Miklóssal, a Rendészeti Bizottság külső tagjával. Miskolcon a józsefvárosihoz hasonló a politikai helyzet, az önkormányzatot független polgármester vezeti, és a pártokat is tömörítő Velünk a város frakciónak van többsége.

Szolnokról Györfi Mihály MSZP-s alpolgármester és Füle István DK-s frakcióvezető, a Pénzügyi, Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság elnöke jött el. A város polgármesterét ott a Fidesz adja, de a politikai erőviszonyok annyira kiegyenlítettek, hogy az ellenzékkel koalícióban tudnak csak vezetni. Györfi Mihály szerint ez nem jelent gondot az együttműködésben, de MSZP-s alpolgármesterként azért határozottan a sarkára kell állnia, amikor egy-egy ügyet képvisel.

Ami a három várost illeti, nagyjából egy súlycsoportban vannak, a legnagyobb Miskolc 151 ezer fővel, míg Józsefvárosban 73 ezren, Szolnokon pedig 69 ezren élnek.

A találkozót a miskolciak kezdeményezték, a társasházi pályázatok egy olyan pontja keltette fel az érdeklődésüket, aminek alapján az önkormányzat postaládák cseréjére is ad támogatást. Camara-Bereczki Ferenc Miklóssal, a Józsefváros Jövőjéért frakció MSZP-s tagjával, a Városüzemeltetési, Közösségfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökével vették fel a kapcsolatot, és rajta keresztül csatlakoztak a szolnokiak is.

Rádai Dániel, Camara-Bereczki Ferenc Miklós és Illés Péter

„Két megkeresés érkezett hozzánk nemrég, az egyik a miskolci önkormányzat egyik bizottsági tagjától, a másik Szolnok alpolgármesterétől, akivel 15 éves politikai múlt köt össze minket.

Két hasonló problémákkal küzdő megyei jogú városról van szó. Józsefvárosban sokat dolgoztunk azon, hogy a társasház-támogatási rendszerünk úgy nézzen ki, mint most.

2019 előtt is léteztek támogatások, sőt nagyobb volumenben is, de nem rendszerként, hanem ad hoc döntések alapján. Ezért, úgy vélelmezem, a képviselők kijáró képessége döntötte el, mire jutott, míg most egységes pályázati rendszer működik teljesen világos feltételekkel” – mondta Camara-Bereczki. Györfi Mihály megjegyezte, Szolnokon is van pénz támogatásokra, de nincs mögötte egységes pályázati rendszer, ami egyébként a transzparencia miatt is fontos lenne.

Illés Péter kabinetvezető köszöntője után a beszélgetést Rádai Dániel alpolgármester vezette be Józsefváros sajátos lakásgazdálkodási helyzetének bemutatásával. Itt a társasházak és bérlakások helyzete nagyon vegyes képet ad, a lakások minősége, a lakók társadalmi összetétele, a házak belső állapota szélsőségeket mutat. Kiemelte, hogy a kerületben kardinális kérdésként kezelik a zöldítést, a klímavédelmi szempontokat. „Fontos, hogy mi lesz az évtizedek óta elhanyagolt udvarokban, amik egy évszázada még egészen más célokból épültek.

Ezért sokféle programunk van, a veszélyelhárítástól kezdve az udvarzöldítésig.

Nagy változást jelent, hogy a saját lakásvagyonunkra most lényegesen többet költünk saját forrásból, mert, mondhatjuk, ezekkel a házakkal elérkeztünk a 23. órába.”

Nem volt még téma, hogy Józsefvárosban milyen a női vezetők aránya, ezért – próbálva idegen szemmel figyelni – feltűnt, hogy a kerületi prezentációt három meghatározó vezetői pozícióban levő hölgy tartotta, akik nemcsak pontos információval szolgáltak, de részt vettek a programok kialakításában is. Borbás Gabriella, a Kerületgazdálkodási Ügyosztály vezetője, Bodnár Gabriella, a Vagyongazdálkodási Iroda vezetője és Varga Viktória, a Városüzemeltetési és Zöldprogram Iroda vezetőhelyettese mutatta be a támogatási programot, és válaszoltak minden részletre is.

Borbás Gabriella elmondta, hogy három iroda tartozik hozzájuk. A Vagyongazdálkodási Iroda társasházi pályázatokkal, önkormányzati cégek működésével és az önkormányzat saját ingatlanvagyonával foglalkozik, így az önkormányzati bérházakkal, bérlakásokkal is, alapvetően stratégiai szinten. A Városfejlesztési és Zöldprogram Irodához tartoznak a társasházi zöldpályázatok, városüzemeltetési kérdések, forgalomtechnika, közútkezelés és klímavédelmi kérdések.

„Egyre többet foglalkozunk energetikával, ezt külön megfigyelőrendszer segíti, amivel ellenőrizni lehet a fogyasztásvédelmi intézkedések hatékonyságát,

és energetikai auditokat is készíttetünk.” A harmadik iroda a beruházásokkal, közbeszerzéssel, pályázatokkal foglalkozik. A beruházásokat központosították, ahogy a közbeszerzést is, az önkormányzati cégek nem folytathatnak önálló közbeszerzést. Az önkormányzat által benyújtott pályázatokat kezelik még, kormányzatit nem szoktak kapni, de EU-s energetikai pályázatot már nyertek, tette hozzá Borbás.

A beszélgetés főleg a három józsefvárosi vezető és a vendégek között folyt jó két órán keresztül. A vendégek is igyekeztek jó tapasztalatokat átadni, Miskolcon például előremutató eredmények vannak energetikai téren, de főleg kérdeztek, méghozzá egészen kis részleteket is.

A beszélgetés során rajzolódott ki, hogy a józsefvárosi, most már több éve következetesen fejlesztett társasház-támogatási és bérlakás-gazdálkodási rendszer mennyire kiforrott és működőképes.

Az idei év fejleménye például, hogy – hallgatva a társasházi képviselők kérésére – megszüntették a pályázati célok „pántlikázását”, ami miatt folyamatos korrigálásra szorult a rendszer, amikor egy adott jogcímen elfogyott a pénz, vagy éppen megmaradt. A mai rendszer ezért sokkal átláthatóbb, és sokkal egyszerűbb pályázni is, tehát gyorsabb is lett az ügymenet – a társasházi pályázatok (kis értékű támogatások, mint nyílászárók felújítása, cseréje vagy világos kapualjak) egységesen a Pécsi Eszter pályázatba kerültek, ezek kiírásáról a februári KT-ülés döntött.

A szolnoki Füle István frakcióvezető és Györfi Mihály alpolgármester konklúziója szerint

„megdöbbentő, hogy van egy csaknem 3 milliárdos rehabilitációs programja Józsefvárosnak, amiből 2,5 milliárd a saját ingatlanjainak szól és 500 millió a társasházaknak. Ez abszolút pozitív tanulság.

Szolnokon még ismeretlen ez a szemlélet, bár a baloldal az elmúlt 10-15 évben már erőltette ezt.”

A miskolci Tocsev János bizottsági tag azt emelte, ki, hogy napi szintű problémákra van Józsefvárosban megoldás, felhozva a postaládacsere lehetőségét példaként. Szarka Dénes pedig azt mondta, „az Avason vagyok képviselő, panelházas körzetben, és igyekszem a rendelkezésre álló forrást képviselőként a legjobban felhasználni, de városi szinten sajnos ilyen rendszer nálunk nincs”.

A beszélgetés kiterjedt más helyi sajátosságra is, amik közül a bizottságok számának csökkentése váltott ki nagyobb érdeklődést. A tapasztalatcserének valószínűleg ezzel nincs vége, azzal búcsúztak a vendégek, hogy lesznek még kérdéseik, amit azonban már online fognak feltenni.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.