Ősszel kezdik meg a szlovák templom tetőszerkezetének bontását

2023. április 11.

Rákóczi úti szlovák templom: plusz munkálatokat is bevállalt az új tulajdonos

Folynak a bontási munkálatok a Rákóczi úti Luther-ház udvarán álló szlovák evangélikus templom épületén. Azt azonban továbbra is homály fedi, mikorra ér véget a felújítás, és mikor nyílik meg az épületbe tervezett szlovák kulturális központ.

Egy felújítás mindig kellemetlenséggel, kosszal, porral és zajjal jár, a Luther-ház lakói is elégedetlenek, amiért az udvaruk kellős közepén zajlik a bontás, mondta el lapunknak Reszkető Zsuzsanna, a ház közös képviselője. Hozzátette, a munkálatokról az új tulajdonos, az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) időben kiértesítette az ott élőket. Jelenleg a templomépülethez még az 1970-es években hozzáépített tag bontása tart, ha az befejeződik, a tető eltávolítása következik.

Az OSZÖ tavaly szeptember közepén arról tájékoztatott minket, hogy az ingatlan homlokzatának és tetőszerkezetének életveszély-elhárítási munkálatait, valamint az épületet körülvevő udvar „veszélytelenítését” 2022 áprilisa és júliusa között elvégezték, a közbeszerzési eljárások lebonyolítása után pedig a toldalék épületrészek elbontása vagy esetleges átalakítása, majd a tetőszerkezet elbontása következik. Ezután kerül sor az új tető tervezésére és kivitelezésére, az építési segédszerkezetek kiépítésére, valamint az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére.

Az 1867-ben felszentelt templom rekonstrukciója 2022 tavaszán kezdődött. Az épület megvásárlására egy 2020-as kormányhatározat értelmében az OSZÖ több mint 700 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott, valamint felújítására a magyar állam 2021-ben és 2022-ben összesen 1,4 milliárd forintot adott, további 2 millió eurós összeget pedig a szlovák állam biztosít.

A helyszínen kihelyezett tájékoztató tábla szerint az ötvenéves nyaktag elbontása április végére készül el, a tető bontása legkorábban ősszel kezdődhet meg, írta meg a 24.hu. A cikk kitér arra is, hogy még szeptember végén egy korábban nem várt munkafázist is magára vállalt az OSZÖ. A kormányhivatal az utcai homlokzatok veszélytelenítésére kötelezte a társasházat, az OSZÖ pedig, megegyezve a házzal, elvállalta a főbejárat feletti toronyrész vizsgálatát, az omladozó futópárkányok és a táskásodott részek eltávolítását, valamint az új vakolat tapadását segítő ún. gúzolás munkafolyamatát.

Hozzáteszik, azt nem tudni, hogy a kulturális központ legalább részben mikor nyithatja majd meg a kapuit, ugyanis az elmúlt évekből az ingatlannal kapcsolatos engedélykéréseket nem tart nyilván a hatósági építési rendszer, és abban szerepelnie kellene egy tervezett megnyitási időpontnak.

A kérdésünkre, hogy előreláthatóan mikor ér véget a felújítás, akkor nem kaptunk választ. Most ismét rákérdeztünk, ahogyan arra is, hogy ütemezés szerint haladnak-e a munkálatok. Az OSZÖ kért egy kis időt a válaszadásra. Amint kapunk választ, frissítjük írásunkat.

Frissítés: Az OSZÖ-től azt a választ kaptuk, hogy a volt templomépület felújítása több szakaszban valósul meg. A pandémia miatti korlátozások okozta késlekedés és a jogszabályok által előírt közbeszerzési eljárások lefolytatása miatt a korábban tervezettnél több időre van szükség a felújítás befejezéséhez, a kulturális központ átadására pedig 2025 végén kerülhet sor. 

Fotók: Huszár Boglárka (2022 szeptemberéből)

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 03.
Szeptember 5-én, szombaton délutántól megnyílnak a közösségi kertek a látogatók előtt, kertbejárásokkal, műhelyfoglalkozásokkal, kertmozival is várják az érdeklődőket.
2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.

További cikkek

2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.
2026. szeptember 01.
Az önkormányzat ismét meghirdette pályázatát a józsefvárosiakért tevékenykedő civil szervezetek részére.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.