Szécsi egy érkező ukrán menekült csoportot informált éppen, amikor szóltak neki, hogy az egyik fiatalasszony hamarosan szülni fog – már a vonaton elfolyt a magzatvize, fájásai vannak. Magdi hívta a mentőket, leterítette a kabátját, és ráfektették a kismamát, akit próbált nyugtatni. „Nem tudtam, hogyan állunk, benne volt a pakliban, hogy megszül, mielőtt kiérnek a mentők. Eldöntöttük hát, hogy szülünk. Úgy voltam vele, majd ráérek utána elájulni.” Végül idejében érkezett a segítség, a baba a kórházban jött a világra, ő is, az édesanya is jól van.

Tanulni, tanulni, tanulni!

Szécsi Magdi budapesti születésű, de Nyírvasváriban nőtt fel, ott járta ki az általános iskolát is. Az édesanyja írástudatlan volt, édesapjának viszont volt szakmunkás végzettsége. Magdi példás tanuló volt. A tanuláshoz való hozzáállása, hogy egész életében folyamatosan képezze magát, édesapja példájára alakult ki benne. „Abban a világban, amiben nevelkedtem, a romák még a nyolc osztályt is alig járták ki. A szülők ellátták, nevelték a gyereket, a hangsúly azon volt, hogy az jól érezze magát, családban nőjön fel.”

Magdi tovább akart volna tanulni, ám mielőtt megkezdte volna tanulmányait, a szülei elváltak, és édesanyjával Budapest mellé költözött. Veszélybe került megélhetésük, így ő is beállt dolgozni, hogy besegítsen az édesanyjának. „Nem éreztem jól magam a bőrömben. Tudtam, hogy sokkal több van bennem, minthogy egy baromfifeldolgozó üzemben dolgozzak.”

Vendéglátó szakközépiskolába jelentkezett esti képzésre, le is érettségizett. Tizennyolc évesen ismerkedett meg a férjével, hamarosan megszületett az első gyermeke. A vendéglátásban dolgozott, s bár nagyon szerette, a munkarend nem tette lehetővé, hogy elegendő időt töltsön a fiával, ráadásul időközben a férjétől is elvált. Elkezdett nyelvet tanulni, és több tanfolyamra is beiratkozott.

Rémálom luxuskivitelben

Többek között irodavezetői képesítést szerzett, de végzett légzésterapeuta is. Majd pénzügyi tanácsadó lett az egyik piacvezető pénzügyi befektető cégnél. „Ismeretlen közegbe csöppentem, ami első látásra maga volt a csoda.” Hamarosan rájött, hogy a dicsőített miliőt az ügyfelek megtévesztéséből, megkárosításából tartják fent. „Naivan mindig azt gondoltam, az a lényeg, hogy mindenki jól járjon, de elsősorban a kliens.” Mélységesen zavarta az ott tapasztalt inkorrektség, hangot is adott ellenérzéseinek. Erre kipécézték: gúnyolni kezdték származása miatt. Amikor az egyik mentora egy előadás alatt cigányviccekkel traktálta a közönséget, Magdi felállt, sarkon fordult, és soha többé nem nézett vissza.

A származását fiatal felnőttként nehezen élte meg. „A képzéseken én voltam egyedül roma. Kakukktojásnak éreztem magam a munkaerőpiacon is. Valahányszor állásinterjúra mentem, furcsa tekintetek fogadtak. A telefonos jelentkezésemkor még készségesek voltak, a személyes találkozáskor már elutasítók. Tizennégy éves koromig zárt roma közösségben éltem, szigorú íratlan szabályok között. Szembesülnöm kellett azzal, hogy az a világ, ami kinyílt előttem, nem szíveli, és jobbára kirekeszti a romákat.” Ennek ellenére nem hagyta, hogy elnyomják, mert fontosnak érezte, hogy feltérképezze ezt a világot és integrálódjon, de tanulni, bizonyítani is akart. „Közben azonban a lelkem megbetegedett. Elkezdtem tagadni, hogy roma vagyok. Volt, hogy befonattam a hajam, spanyolul beszéltem, és eljátszottam, hogy a Mediterráneumból jöttem.” Előfordult, hogy a villamoson bemondták, zsebesek vannak a szerelvényen, és erre kiüresedett körülötte a tér. Ha elment egy-egy idős hölgy mellett, azok gyakran magukhoz szorították táskájukat. Magdi úgy tiltakozott ezt látva, hogy ő is feltűnően magához ölelte a táskáját.

Új minta, új szemlélet

Önbecsülésének visszanyerésében az segítette, hogy a 2000-es évek környékén elindított első roma integrációs hálózatok kialakításában tevékenyen részt vehetett. Kollégáival az arra nyitott iskolák pedagógusainak olyan módszertant oktattak, amivel hatékonyan felszámolható az iskolán belüli szegregáció, és lehetőséget teremt arra, hogy a különböző hátterű gyerekek együttműködve dolgozzanak és megismerjék egymás kultúráját. „Ahhoz, hogy mindenki érvényesülni tudjon, a romáknak és a nem romáknak is nyitniuk kell a másik felé.”

Előbb közoktatási, majd közoktatási esélyegyenlőségi szakértő lett. Korábban nem voltak roma szakemberek az oktatásban, Magdi az úttörők közé tartozik, a pozíciójáért viszont meg kellett küzdenie. „A romák inkább non-verbálisan kommunikálnak: érzésekkel, mimikával. Olyan kulturális szokásaink vannak, hogy meg sem kell szólalni, mégis mindenki tudja, hol a helye, mit kell tennie. Meg kellett tanulnom, hogy a nem romák másként működnek. Meg kellett tanulnom, hogyan kell beszélni egyes szituációkban úgy, hogy ne a sérült roma részem jöjjön elő, hanem az a szakember, aki egyenrangú tárgyalófél és partner.” A munkája során megértette, hogy ő is fontos tagja a társadalomnak, rá is számítanak. Egyre bátrabban nyilvánult meg akár cigány szakemberként, akár cigány nőként.

Létrehozott egy oktatásszervező és képzéslebonyolító céget. Jelenleg több civil szervezetben munkálkodik önkéntesként, főleg esélyegyenlőségi projektekben segít. „Oktatásszervezőként rengeteg pilot-program lebonyolításában vettem részt. Megmutattuk a világnak például, hogy a roma asszonyok is hajlandóságot mutatnak arra, hogy tanuljanak.” Ennek köszönhetően változik a roma családok szemléletmódja is, véli Magdi. A gyerekek ugyanis azt látják, hogy az édesanyjuk vizsgákra készül, ezért ők is leülnek tanulni. „A roma szülők számára is egyre inkább nyilvánvaló, ha nem járja ki a gyerek a nyolc osztályt, nem tanul tovább, akkor nem fog boldogulni. Mára a romák között is az dívik, arra büszkék, ha a gyerek egyetemre megy.”

A fia hasonló traumákat él újra, mint amiket ő átélt

Jelenleg a Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakának utolsó éves hallgatója. Magától értetődő volt számára, hogy ő is segítsen az ukrán menekülteknek. A Nyugatiban összebarátkozott a vasútőrökkel, és kérte őket, értesítsék, ha roma menekültek érkeznek, hogy azonnal tudjon menni. A kapcsolatrendszerét felhasználva több ezer ukrán családnak segített. Most is több mint 600 családdal végez aktív szociális munkát. Néhány hónapja pedig csatlakozott a Migration Aid SOS Ukraine csapatához is, akik elsősorban információs segítséget nyújtanak.

Magdi úgy gondolja, az élete végéig segítő marad. Nagy öröme, hogy úgy látja, a nem roma és a roma társadalom közeledni kezdett egymáshoz: „a nem romák is éneklik a roma zenét, táncolják a roma táncot, imádják a roma konyhát, érdekli őket a kultúránk”. De hogy még korántsem problémamentes ez az együttélés, az elsőszülött fiának tapasztalataiból is felsejlik. „Kreol bőre miatt gyakran arabnak nézik, és ugyanazokat a sztorikat éli meg, amiket annak idején én is. Ha egyedül akar bemenni a diszkóba, simán beengedik, de ha ott vannak a roma haverjai, már nem. Azt szokta mondani, nem is bánja, ha inkább arabnak nézik.” Magdinak anyaként szörnyű végignéznie fia viszontagságait, de úgy véli, neki is meg kell tanulnia, hogy miként kezelje ezeket a helyzeteket.

Fotók: Huszár Boglárka