Egy kerületről szemérmetlenül sokat árul el, hogyan bánik a múltjával. Az értékeivel. A lomjaival. Hasznavehetetlenné vált, idejétmúlt tárgyak kitessékelt sorsa ér véget az utcára hányt rengetegben. Régóta helyét nem találó babák, játékok, évek óta elő nem vette képeslapok, levelek, tanácstalan jelenlétével tüntető egy lejárt rendszer utolsó portékájaként megőrzött bútor, hűtő, mosógép végső állomáshelye az utca, hogy avatatlan kezek kezelésbe vegyék, sorsára hagyottságában nekiessenek.
Fúrás, faragás, kopácsolás.
Az utca új életre kelti őket. Lomtalanítás idején nagy a sürgés, nagy a forgás.
Elhaladunk a Tavaszmező utca 6. szám, az egykori Roma Parlament kapuja előtt. A kávébarna bejárat egy perc megállásra késztet, szemügyre venni a kapun szabálytalanul elhelyezkedő, amolyan segélykiáltásként felfogható feliratokat. „Hazátlan kultúránk!”, „Adjátok vissza, amit elvettetek!”, „Adjátok vissza a kultúránk helyét!”, „1991–2016 szellemi műhelye volt a romáknak, itt nőttem fel”. „Elloptátok a kultúránkat!” A feladó ismeretlen, a címzett megfejtése nem igényel találgatást.
A Magdolna utca elején kék-piros drótcsomó fogad félig megdőlt, belsejében aktatáskát ringató rózsaszín babakáddal.
Első ránézésre: műalkotás, második ránézésre: lom.
Leégetni- és eladnivaló. A Vasas Központi Könyvtárral szemközti boltív alatt egymásra tornyozott könyvek, ifjúsági regények várják a szerencsés könyvmolyt, Alexandre Dumas, Fiúk-lányok könyve, megszámlálhatatlan (nagyjából nyolc-kilenc) Verne Gyula, távoli országokba röpítő útikönyv a nyolcvanas évekből, kincs hátán kincs. Szomszédságukban egy nő ül és rezignáltan olvas, másodpercig nem néz fel, békés átszellemültségben válogathatunk a könyvek közt, nincsenek fogva.
A Koszorú utcában az utcakép a szemét javára dől el.
Törött WC-csésze, elhasznált, kifeküdt, oldalára fordított matrac, kibelezett hűtő, hiányos bútorok, gazdájukat kereső bútoralkatrészek, autógumik, kényelemmel kínáló, retró sorozatokra idomított fotel, egy egész élet tárgyi bizonyítéka. Az utca háromnegyedénél hatalmas plazmatévét próbál egy harminc-harmincöt év körüli, alacsony termetű férfi az autó csomagtartójába beszuszakolni, nem nyugtázza siker a vállalkozást, javaslatunkat, hogy ugyan hát miért nem teszi a hátsó ülésre be, legyintéssel utasítja el, majd óvatosan landol a tévé a kövezeten. Az utcában felállított, művirágok díszítette Krisztus hallgatásba burkolózott.
Ez az utca nem érte meg a feltámadást.
A Karácsony Sándor utca nyomokban kartondobozt és műanyag ládát tartalmazó szeméthalmából egy negyven körüli, testhez simuló, fekete-fehér mintázatú nadrágot viselő nő egy plüssoroszlánt cibál elő a romok alól. A gyerekszobához szokott állat feltűnő mérete és színe azt a benyomást kelti, nem akármilyen házból való, nemesi származék. A nőt nem hatja meg, unottan kerül vissza az oroszlán oda, ahonnan remélte a felemelkedést, a poros, fullasztó törmelékek közé. Az újra magára hagyott plüss lefelé bámul, kilátástalan helyzetére megoldás nincs.
Utcánként jönnek-mennek a súlyosan megrakott teherautók: fémhulladék minden mennyiségben. A fém becsülete nem veszett el az elmúlt években, sőt. Értéke felbecsülhető.
A Lujza utcában átláthatatlan szemétdomb kelti fel az érdeklődést. A kavalkád színes, szemnek ingere. A halom körül csoportosuló tömeg úgy hajol a kupac fölé, mintha epret szedne. Ingyen. Kinek milyen gyümölcs terem.
Nekünk egy családi album, elmélyülten lapozzuk át.
„Régiséget kerestek?” – fordul hozzánk egy csillogó szemű férfi váratlanul, kezében képeslapköteg. Miután nemleges válaszunkkal tudomására hozzuk, nem mi vagyunk az ő embere, eloldalog, többé nem hederít ránk.
Sétánk befejezése előtt szegeződik nekünk felszólító hangsúllyal a kérdés:
„Nem fotóztok minket, ugye?!”
„Ne aggódjatok, nem.”
„Ti ne aggódjatok, ha minket fotóztok”
– kapjuk meg nevetés kíséretében a választ. Ami kell, a jókedv, az megvan. Annak rendje és módja szerint az utcára került hulladék huszonnégy órán belül a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. jóvoltából elkerül a lomokat megillető helyre. Hogy utána mi marad, arról az utca beszélhetne.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
