A New York Timesban is dicsérték a helyet

2023. április 28.

„Itt a feleségem esik ki, és olyat nem találok!” – eladják a 40 éves Öcsi étkezdét

Oláh Ferenc és Varga Erzsébet bezárják a Nagy Fuvaros és Bérkocsis utca sarkán több mint negyven éve üzemelő híres Öcsi étkezdéjüket. Kettejük vállalkozása nemcsak a kerületben volt népszerű, konyhájukról még a New York Times és a The Guardian is beszámolt. Oláh ma azt mondta nekünk, sajnos eddig tartott az Öcsi története.

„Végleg bezártunk”, mondja Oláh Ferenc, aki még édesapjától vette át az Öcsi étkezde üzemeltetését, és vitte az üzletet feleségével mostanáig. „Beteg a feleségem”, mondja, azért kell eladni az üzletet. Őket is váratlanul érte a dolog, nehéz döntés volt, szerették csinálni, de meg kellett lépni. Mennek orvostól orvosig, és remélik, nyár végéig meglesznek a műtétekkel.

Az eladásra kínált üzlet hirdetését április 27-én, csütörtökön tette föl az internetre Ferenc. Már volt pár telefon rá, mondja.

„Betegség miatt az étkezde eladó. Saját tulajdonú, 40 éve üzemel. Ára 34 millió Ft. […] Köszönök minden megosztást” – írják az étkezde Facebook-oldalán. Sok komment is érkezett már. „Megszakad a szívem! Köszönöm a sok finomságot, és mielőbbi gyógyulást Erzsikének…”, áll az egyikben.

Kérdeztem Ferencet, arra nem gondolt-e, hogy felvesz valakit maga mellé, és úgy folytatják az Öcsi üzemeltetését? „Nem, itt a feleségem esik ki, és olyat nem találok! Ez tapasztalat. Régi tapasztalat.”

„Sajnáljuk nagyon,

még szerettük volna csinálni, de az élet közbeszólt”

– mondja. Ferenc a jövőben valamit még mindenképp szeretne dolgozni, mert munka nélkül nehéz, de nem mint vállalkozó, mert abból elég volt.

Már több mint ötven éve vendéglátózik, azt mondja, egyszer le kell tenni a lantot. A pályát 14 évesen, pincértanulóként kezdte, most a 68. életévét tapossa. Édesapja 1980-ban nyitotta meg az Öcsit, Ferenc 90-ben vette át tőle.

Nem véletlen, hogy a kerületben mindenki ismeri őket. Varga Erzsébet, azaz Erzsi néni főztje híres lett nem csak a környéken, többen is hírét vitték a világban, írt róla a Guardian és a New York Times is. Teljes szívvel és odaadással dolgozták végig ezt az időszakot, de a híres Öcsi étkezde történetének úgy tűnik, itt most vége szakad.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.