Tárgyalniuk kell a pártoknak

2023. május 05.

A C8 több egyéni képviselőjelöltet is indítana Józsefvárosban 2024-ben

Politikai tervei mellett arról is vallott nekünk a Pikó Andrást újraindító szervezet, hogy miként összeegyeztethető a politikai hatalom a civilséggel.

Pikó András polgármester a nekünk adott interjújában megemlítette, hogy mind a Kétfarkú Kutyapárt, mind a Szikra Mozgalom, Jámbor András formációja, mind a C8, amelynek színeiben Pikó nyert és indul (momentumos támogatással) a 2024-es választáson, indíthat egyéni képviselőjelöltet 2024-ben. „Nem engedhetjük meg a luxust, hogy bármelyik komoly támogatottsággal és szervezettel rendelkező erőről lemondjunk, ha ezek a szervezetek velünk együtt Józsefvárosért akarnak dolgozni”, mondta a polgármester.

Jámbor András diplomatikusan válaszolt a szikrás indulást firtató kérdésünkre: ebben a kérdésben a pártok és a polgármester közti tárgyalások fognak dönteni. „Az biztos, hogy én személy szerint, és szerintem a Szikra is – bár erről döntés még nincsen – a jó jelölteket fogjuk támogatni mind Józsefvárosban, mind Ferencvárosban. Akikről én tudok, hogy ellenzéki színekben indulnának, őket mind jó jelöltnek tartom.”

A C8 Civilek Józsefvárosért márciusi közgyűlésén is kijelentette, „támogatjuk tagunk, Pikó András polgármester újraindulását, aki mellett saját képviselőjelöltek indulását is tervezzük a jövő évi önkormányzati választáson”.

Mező Ágnes

Mező Ágnes elnököt kérdeztük arról, hogyan képzelik el a képviselőjelöltjeik indulását, kit, kiket indítanának. „Mindenképp azt szeretnénk, hogy az egyéni körzetekben a Pikó Andrást támogató pártok és szervezetek egy közös jelöltet állítsanak, ezért lesznek köztünk tárgyalások. A C8 megkezdte a jelölt-kiválasztás belső folyamatát,

az önkormányzati munkában tapasztalatot szerzett tagjaink közül többet is szeretnénk indítani.

A személyekről még nem született döntés.”

De ha már azt akarják, hogy képviselőjük legyen, tehát közhatalmat szeretnének, akkor épp a civilség – amely definíció szerint közhatalom nélkül vesz részt a közügyekben – szűnik meg. „A C8 politikai civil szervezetként határozza meg magát. 2019-ben a mi jelöltünkként lett polgármester Pikó András, aki most is a mi jelöltünkként fog indulni. Az önmeghatározásunkban, a szervezet jellegében nem okoz semmilyen változást, ha C8-as egyéni képviselők is támogatni fogják a polgármester munkáját. Elég sok helyi civil szervezet ad polgármestert, önkormányzati képviselőt az országban, ebben semmi rendkívüli nincs, és egyáltalán nem áll szemben a civilséggel”, írta válaszában Mező Ágnes.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.