Szomszédünnep a Corvinnegyedben

2023. május 04.

Piknik lesz a Brunszvik Júlia téren

Lehet készíteni a plédeket, enni- és innivalókat, társasjátékot – ki mit szeretne.

„Kerülj közelebb a szomszédaidhoz, ismerd meg a környék régi és mai arcát!” – így invitálják a közönséget a Brunszvik-piknik szervezői. Céljuk, hogy a környéken lakók jobban megismerjék egymást, és közösség alakuljon ki. Az eseményt a Józsefvárosi Önkormányzat, a Közösségi Részvételi Iroda és Hermann György, a Corvinnegyed képviselője szervezik.

Hermann lapunknak azt mondta, érdemes eljönnie a környékbelieknek, mert jó programok lesznek és kapcsolatokat is lehet építeni. Szerinte a Csarnoknegyedben és a Palotanegyedben vannak jól működő, aktív közösségek, és szeretné, ha ez ebben a negyedben is így lenne.

Mire lehet számítani?

  • Bemutatkoznak a Szomszédünnep pályázaton nyertes civil szervezetek és közösségek.
  • A gyerekeknek lesz társasjáték, színezés, rajzolás.
  • Délután 5 és 6 óra között séta a Józsefvárosi Múzeum munkatársaival a Brunszvik tér környékén: szó lesz a terület kialakulásáról, és bemutatják a környék néhány jellegzetes épületét, illetve a Nap utcai Baptista Gyülekezet temploma is meglátogatható.
    Regisztráció itt.
  • Brunszvik téri dallamok: Csonka Mike zenél 18 órától.

A Brunszvik Júlia teret tavaly tavasszal újították fel, hogy a park a találkozások rendszeres helyszínévé váljon. Erre épít az önkormányzat Szomszédünnep projektje keretében megrendezett Brunszvik piknik is. A Szomszédünnep elnevezésű pályázaton a Józsefvárosban élő vagy dolgozó közösségeket megszólító, illetve a kerületben megvalósuló közösségépítő, kulturális és ismeretterjesztő programötletekkel lehetett indulni.

A Brunszvik-piknik időpontja: május 5., péntek, 17-től 19 óráig.

Helyszíne: 1082 Budapest, Brunszvik Júlia tér (a Nap utca 37-nél).

A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg.

Képeink a tavalyi pikniken készültek – Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.