Májusfát díszített a Dobozi utca

2023. május 29.

Új barátságok, kreatív foglalkozások a Dobozi 21 májusfaállításán

Májusfa ünnepet tartott a Dobozi 21 alkotótér, amely visszatekintve be is számol most erről lapunknak.

A Dobozi 21 néven futó összművészeti alkotótér az év elején nyitotta meg kapuit minden művész és művészetre fogékony ember számára a Dobozi utca 21. szám alatt. Lapunk is írt róla:

Az indulás óta rendszeresen különböző jellegű programokkal szórakoztatják látogatóikat, azonban az épület falait eddig a pontig nem hagyták el rendezvényeik. Ez azonban április 30-án megváltozott, amikor a csapat megrendezte az első közösségi eseményét Májusfaállítás + Kaos Camping vetítés címmel.

Az egész napos program elsősorban a VIII. kerület lakóinak szólt, és nem titkolt szándéka volt, hogy kicsit összehozza és megismertesse egymással a környéken élőket.

A program két részből állt. Az első felében, a FIDo Ifjúsági Központ udvarán különböző művészeti foglalkozáson vehettek részt kicsik és nagyok egyaránt. Az érdeklődőknek lehetőségük nyílt az egymás mellett lógó kifeszített vásznakra festeni, rajzolni, gyöngyöt fűzni, valamint a Tangly Hands csapatával májusfát díszíteni.

Eleinte csak a gyerekek vetették bele magukat a programok sűrűjébe, később azonban már a szülők is ecsetet és ceruzát ragadtak. A kiírt kezdéshez képest már jóval hamarabb megérkeztek az érdeklődők, és a távozás egyetlen oka a váratlan eső volt.

Az esemény második részének kezdetét a naplemente jelezte. Az érdeklődők a szervezőkkel együtt átvonultak a Dobozi 21 épületébe, ahol kezdetét vették a vetítések és koncertek.

Ugyan az itteni programok már más jellegűek voltak, de ide is érkeztek minden korosztályból látogatók. A zene és a fények megfestették a teret kívülről és belülről, így a néző mintha egy másik világba csöppent volna.

Az egész napos jó hangulat és új barátságok kötése mellett sok pozitív visszajelzést kaptak a szervezők, akik a jövőben is folytatnák ezt a jó gyakorlatot. Addig is a többi eseményről a Dobozi 21 Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Képek: Dobozi 21

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.