Régi-új homlokzat a Blahán

2023. június 07.

Eltűnt az alumínium, nincs már háló – a nyár végén nyit a Corvin

Történelmi bűnöket követtek el a Blaha Lujza tér ellen, mondta Karácsony Gergely. A Nemzeti már nem jön vissza, és a forgalom is hömpölyög. De van, amit sikerült megmenteni.

Ünnepélyes keretek között vették le a homlokzatot takaró hálót a Corvin Palace épületéről a felújított Blaha Lujza téren. Az 1926-ban átadott Corvin Áruház homlokzatát 1 milliárd forintból újították fel. Az épület rekonstrukciójára 8 milliárd forintot költöttek – mondta Balogh Viktor, a Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa.

A beruházást saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósították meg. A 16 ezer négyzetméternyi területen közösségi tereket, üzleteket és irodákat alakítottak ki. Az üzletek bérlői már javarészt megvannak, az irodák többségéről még tárgyalnak.

Az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez,

segít otthonossá tenni a várost

– mondta Pikó András. Józsefváros polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak értékteremtő és értékmentő munkáját.

Pikó András

A Blaha Lujza tér ellen „történelmi bűnöket” követtek el korábban

– mondta Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere a bűnök közé sorolta az egykori Nemzeti Színház lebontását, az „autópályányi” forgalom bevezetését a belvárosba, illetve azt, hogy a Corvin Áruház eredeti homlokzatát alumíniumlemezekkel takarták el. 

Karácsony Gergely

A progresszív politika a sokszínűségben hisz, ami a múlt értékeinek felismerésével és újraépítésével őrizhető meg – mondta Karácsony.

A rendezvény kezdetén a Fidelitas aktivistái is megjelentek a téren. A molinóikon Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Karácsony képe szerepelt, a tiltakozók pedig „háborúpártiaknak” nevezték az ellenzéki politikusokat. A főpolgármester beszédét Gyurcsány és Karácsony korábbi nyilatkozatainak kihangosításával próbálták megzavarni.

(MTI)

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2021. július 23.
A budapestiek számára a Blaha Lujza tér igazából csak akkor lesz kész, ha a Corvin Áruház is visszakapja régi fényét. A munkálatokról Balogh Olivér ingatlanfejlesztő, a Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa tájékoztatott minket.
2021. május 20.
A Corvin Áruház felújítására 2018-ban csillant fel az újabb remény: akkor lekerült róla alumíniumköntöse, körbeállványozták, és az épület eredetijét mintázó hálóba rejtették az ódon épületet. Néhány hónapja szellős öltözetét is levedlette, belső megújítása mellett a külső rekonstrukció is beindult. A Corvin-tárgyakat gyűjtő Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum mentette, ami menthető.
2021. február 18.
Lekerült a Blaha Lujza téri Corvin Áruházról az a védőháló illetve fólia, amely az utólagos burkolati elemek eltávolítása óta takarta az épület homlokzatát. Így most már látható az ingatlan eredeti kinézete, hamarosan pedig az egész épület a régi pompáját visszahozva újul meg.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.