Itt tervezték a szecesszió remekeit

2023. június 13.

Egy Rökk Szilárd utcai bérházban születtek meg az Iparművészeti Múzeum tervei

A Rökk Szilárd utca 19. szám alatt élt és alkotott Lechner Ödön és Pártos Gyula. Nélkülük nincs magyar szecessziós építészet: ők tervezték az Iparművészeti Múzeumot, a szegedi és a kecskeméti városházát, a Szent László téri templomot, a Földtani Intézetet és a Postatakarékpénztár épületét. Még sincs emléktáblájuk a házon, a jó hír viszont az, hogy annak kihelyezését bárki kezdeményezheti az önkormányzatnál. Frissítés: lapunk kezdeményezi az emléktáblaállítást.

Egy Rökk Szilárd utcai bérház udvarán – mintegy ház a házban – áll egy kicsi, egyemeletes épület. A Népszava újságírója szúrta ki a kis plusz házikót, amelyet mintha „Józsefváros falusias múltjából felejtettek volna itt”.

Ház a házban

Az akkor még Bodzafa utca nevet viselő közterületen fekvő kis házat, de az azt körülölelő három emeletes bérházat is Pártos Gyula tervezte és építette 1888-ban, aki természetesen maga is itt élt, a második emeleten pedig barátja és üzlettársa, Lechner Ödön lakott.

Az épületről azt állapította meg 1896-ban a Pécsi Figyelő Lármás őrmester néven publikáló tárcistája, hogy az „gyönyörű reneszánsz stylben” épült, falai között pedig a kor jelentős festője, Roskovics Ignác alakított ki műtermet, a három művész együttélése pedig egészen az új századig kitartott.

Volna tehát miről mesélniük a falaknak, de a történet úgy tűnik, a homályba vész:

a házon semmi sem emlékeztet arra, hogy a magyar kultúrtörténet jelentős fejezetei íródtak itt egykoron, egy emléktábla lenne talán a minimum, amely felhívná a figyelmet arra, hogy milyen jelentős alkotók számára adott lak- és munkahelyet a Rökk Szilárd utcai épület.

Van azonban mód arra, hogy jó lokálpatriótaként kezelésbe vegyük az ilyen és ehhez hasonló ügyeket: a lakosság írásban kezdeményezhet emléktábla-állítást a Városépítészeti Irodánál, a procedúráról az alábbi linken lehet bővebben informálódni.

Az elhelyezés kezdeményezésének jóváhagyására vagy elutasítására első körben a Művészeti és Helytörténeti Tanács tesz javaslatot, amely testület idén áprilisban állt fel. A végleges döntést a tanács javaslata alapján, második körben a képviselő-testület hozza meg, amely elfogadhatja vagy elutasíthatja a kezdeményezést.

Járjon tehát nyitott szemmel, és ha a múlt egy olyan darabjába ütközik, amely ön szerint érdemes arra, hogy emléktáblával hívjuk fel rá a figyelmet, cselekedjék mihamarabb!

Frissítés: Úgy döntöttünk mi, Józsefváros Újság, hogy kezdeményezzük a Rökk Szilárd utca 19. épületre egy Lechner Ödön munkásságára emlékező emléktábla elhelyezését az önkormányzatnál, és megkezdjük a hivatali ügyintézést.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.