Átmenetileg fellélegezhetnek

2023. június 29.

Most megmenekült a Budapest Jazz Club, de hosszú távra még nincs meg a megoldás

Pár napig úgy tűnt, lehúzták az egyik legfontosabb budapesti jazzklub rolóját. A Fővárosi Közgyűlés átmeneti segítséget nyújtott, de ezzel még nincs kint a vízből a BJC.

Kedden, június 27-én jött a hír, hogy bezár a Hollán Ernő utcai Budapest Jazz Club, a főváros egyik legfontosabb jazz-zenei előadóhelye, ahol számos józsefvárosi dzsessz-zenész is fellépett. A hely a Facebookon azt írta, nagyon megemelkedett a volt Odeon-Lloyd Mozi helyiségének bérleti díja, 2012 óta 44,3 százalékkal, havi 1,2 millió forint plusz áfára. Többször volt gond a befizetéssel, és most legutoljára, június 21-én megkapták a bérleti szerződést felmondó levelet is. Hétfőn pedig a vagyonkezelő lecserélte a zárakat, lelakatolta a helyiség bejáratát. „Jelenleg minden erőnkkel, az összes lehetséges csatornán igyekszünk mindent megtenni, hogy a szomorú helyzetet mielőbb orvosolni legyünk képesek”, igyekezett reményt önteni a klub rajongóiba a vezetőség.

Szerdán aztán Fővárosi Közgyűlés-i ülés volt, ahol ebben a kérdésben is döntés született: „A Fővárosi Közgyűlés ma javaslatomra rendkívüli, plusz tízmillió forint támogatást nyújtott a Budapest Jazz Clubnak. A klub így újra kinyithat és az idei évben ingyen használhatja a fővárosi tulajdonban lévő székhelyét. Ennél többet sajnos nem tudunk adni, rengeteg támogatásra szoruló kulturális műhely van, amelynek még ennyi támogatás sem jutott. Ugyanakkor azt felháborítónak tartom, hogy a klub vezetése azt a hamis látszatot keltette, hogy a pénzügyi problémáit a főváros okozta. Holott a valódi probléma az, hogy sok más értékes előadó-művészeti műhelyhez hasonlóan idén semmilyen támogatást nem kaptak a kulturális minisztériumtól. Mi megléptük, amit lehetett, most a kormányon a sor”, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Posztjához odakommentelt a BJC is, jelezve, hogy mindenféle állami forrás (kormányzati, önkormányzati) jelentős csökkenése okozta a problémát, de a klub konkrét bezárását a bérleti díjra adott közszolgáltatási szerződésből fakadó összeg elégtelensége okozta, ezt kéne növelni, és ezt próbálták meg korábban megbeszélni Karácsonnyal, amire nem tudott sor kerülni. Bősz Anett főpolgármester-helyettes rendszerint rábólintott a támogatás növelésére, végül azonban ez elmaradt. „Abban már a kért személyes beszélgetés előtt is egyetértünk, hogy az újranyitást megoldó prompt intézkedés a hosszú távú működtetéssel kapcsolatos nehézségeket nem orvosolja, a tartós működtetés nem oldódik meg, ezen a téren megmaradnak a nehézségek és feladatok.”

Az ingatlan vagyonkezelője a fővárosi tulajdonú Budapest Film Zrt., amelynek a Corvin Moziban van a székhelye. A vezérigazgató, Liszka Tamás elmondta lapunknak, örül, hogy egy időre fellélegezhetett a jazzklub, a Budapest Film nem tudott volna 10 milliós segélyt adni, és nem is teheti meg, hogy a fővárosi tulajdonú mozik kárára finanszírozza a klub veszteségeit. Ugyanakkor ő is látja, hogy meg kell oldani a klub finanszírozásának kérdését, mert most csak egy időre menekült meg.

Nyitókép: Budapest Jazz Club

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.