Megtérítik a zöldítés és növényápolás költségeit

2023. július 14.

Tanácsokat is kapnak a kerületi helyeket örökbefogadók

A pályázók mondják meg, hogy melyik területen milyen feladatokat végeznének el. Augusztus végéig lehet jelentkezni.

Folytatódik Józsefváros közösségi programja: a cél a közterületek gondozása, zöldítése, ápolása, megtisztítása – olvasható az önkormányzat honlapján.

A pályázatonként igényelhető támogatás legmagasabb összege

200 ezer forint vissza nem térítendő pénzbeli támogatás.

Az örökbefogadás időtartama a szerződéskötéstől számított egy év, a támogatási összeg folyósítása utófinanszírozással történik.

Ki jelentkezhet örökbefogadónak?

  • 18. életévét betöltött magánszemély,
  • józsefvárosi társasház vagy lakásfenntartó szövetkezeti ház,
  • józsefvárosi jogi személy, és
  • józsefvárosi intézmény.

A pályázó határozza meg, hogy az örökbefogadandó közterületen milyen feladatok elvégzését tudja és szeretné vállalni. Célszerű lakóhelyhez vagy működési helyhez közel eső helyet választani.

A programba jelentkezőkkel egyeztetik a feladatok elvégzésének szakmai kritériumait és közösségi feladatait a Közösségi Részvételi Iroda és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) munkatársainak bevonásával, a JGK pedig szakmai segítséget nyújt a program ideje alatt.

Az önkormányzat az alábbi feladatok ellátásában lát együttműködési lehetőséget, de a pályázók eltérő vállalásokat is tehetnek.

  • Közterület zöldfelületeinek gondozási feladatai ellátása.
  • Ládákban vagy konténerekben lévő növények, virágágyások gondozása.
  • Kutyafuttatók rendben tartása.
  • A hulladék rendszeres összegyűjtése.
  • Síkosságmentesítés.
  • Füvesítés, ültetés.
  • Talajcsere, talajjavítás.
  • Fahelyek rendben tartása, gondozása.

Célszerű először a felújítást elvégezni, hogy

a rendezett területet

lehessen gondozni.

A pályázat benyújtásának határideje 2023. augusztus 31. napja.

Pályázni lehet

  • személyesen vagy postai úton a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Kerületgazdálkodási Ügyosztályán (1082 Budapest, Baross u. 63–67., III. emelet 307.),
  • e-mailen a zoldpalyazat@jozsefvaros.hu e-mail-címen,
  • magánszemély, valamint egyéni vállalkozó, gazdasági társaság képviselője elektronikus módon* is a cégkapun keresztül elektronikus űrlap vagy az önkormányzat Hivatali Kapujára küldött ún. e-papír útján.

Szőcsi Dániel

Fotó: Mile Máté

* az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 9. § (1) bekezdése értelmében

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.