Időbélyeg

2023. július 16.

A rendszereket átélt, mára halott üzletlánc

Egy kép, pár szó, múló idő – Marton Réka Zsófia józsefvárosi képei minden hétvégén.

Ki emlékszik még arra a szupermarketláncra a 90-es évek elejéről, amelynek logója ez a sárga alapon piros sapkás szerecsen fiú volt? A Csemege Julius Meinlről van szó. Én egészen biztosan igen – sosem felejtem el a gyerekként a Kolosy vagy Flórián téri üzletükben beszippantott, a kávéőrlő gép melletti erős, de finom kávéillatot vagy a színes műanyag bevásárlókosarakat.

A Julius Meinl cég története a 19. század derekáig és a Habsburg-Ausztriáig nyúlik vissza. Fő profiljuk eredetileg a kávéforgalmazás volt. A Csemege – Julius Meinl Ipari és Kereskedelmi Rt. magyar–osztrák vegyes tulajdonú hazai élelmiszer-kereskedelmi cég volt, első budapesti kávépörköldéje 1910-ben nyílt meg a IX. kerületi Dandár utcában. A szocializmus éveiben Csemege Kereskedelmi Vállalat néven futott, mikor is a rendszerváltás után a Csemege és a Julius Meinl fúziója eredményeképpen ekkor ismét Meinl-üzlet nyílhatott Budapesten – többek közt a Blaha Lujza téren is.

Később, a cég eladása után a Match és Smatch üzletek váltották fel – ma már ezek sem léteznek.

(Érdemes hozzátenni, hogy a cég modern logójában a szerecsen fiú a politikai korrektség jegyében már nem fekete, hanem piros.)

Fotó: Marton Réka Zsófia

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.