Az Év Homlokzata 2016

2016. november 07.

Szakmai elismerést kapott a megszépült Tündérpalota

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Év Homlokzata építészeti pályázatot, amelynek november 3-ai záróeseményén kiosztották a szakmai elismeréseket. 2016-ban az Év Homlokzata díjat műemlék kategóriában a Józsefvárosban található Tündérpalota nyerte el.

A pályázat célja, hogy az épületek esetében értékelje a mai magyar építészet házait, a homlokzatok kialakítását, illetve elismerje azokat az építészeket és kivitelezőket, akik létrehozták ezeket. A Várkert Bazárban november 3-án megtartott eredményhirdetésen családi ház, társasház, középület, panel és műemlék-felújítás kategóriában hirdettek győztest.

A Baumit által létrehozott pályázaton húsz műemlék-felújítással nevező pályamunka közül választották ki az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet székházának épületét, a Könyves Kálmán körút 40. alatt álló Tündérpalotát.

Az épület felújítása során a hófehér külső falakon egy speciális szigetelési technológiát is alkalmaztak: a helyreállított vakolatra néhány milliméteres nanokerámia réteget vittek fel. Az Év Homlokzata címmel járó egymillió forintos díjat az építész Műép Építőmérnöki Kft. és a kivitelező RózsaÉp Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta.  

Miként ha tündérkastély volna

A Tündérpalota 1909 és 1911 között Kőrössy Albert tervei alapján a Tisztviselőtelepi Magyar Királyi Állami Gimnázium számára épült. Az iskola 1909/10. tanévi évkönyve szerint: „…a népliget lombos fái közül úgy hat a szemlélőre, miként ha tündérkastély volna.”  A gimnázium – amelyben Babits Mihály is tanított – 1924-től Széchenyi István nevét viselte. Társbérlőt 1925-ben kapott, itt helyezték el a Néprajzi Múzeum gyűjteményét 1975-ig. Bár iskola már nem működik az épületben, itt kaptak helyet a Természettudományi Múzeum növénytára, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátorműhelyei is. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum múzeumi részlege 1998-ban költözött az épületbe.

A Józsefváros Újság Archívumából.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.