A józsefvárosi atombunker

A Magyar Rádió irodaépülete az atombunkerrel - Fotó: Huszár Boglárka (2021)
2023. július 23.

Két méter vastag betonfalak a Palotanegyed szívében

A leghíresebb hazai atombunkert a mémmé vált Szalacsi-videóból ismerhetjük: a „jó munkásember” Fogarasi Árpád építette a kocsordi kertjében. De annak idején – atomtámadás esetére – ennél komolyabb létesítmények is készültek. Tudta, hogy a Pollack Mihály téren is van egy?

Az atombunkerek többségét a hidegháború éveiben föld alá építették. Sokáig titkosak voltak, ezért keveset tudni róluk. Mára azonban kevesebb lett a titok, az egyik bunkert pár éve meg is lehetett vásárolni: az inotai erőmű melletti 1400 négyzetméterest 125 millióért kínálták.

Rákosi Mátyás rendelte a híres fővárosi bunkert. A Kossuth tér és a Deák tér között, 16 emelet mélyen, 39 méterrel a felszín alatt épült F-4 objektum 2200 ember befogadására volt alkalmas. Vidékről szállított munkások kezdtek neki 1949-ben – azt hitték, metrót építenek. 1953-ban készült el, főbejárata a Steindl Imre utca 12-ben, az MDP székháza alatt volt. A metróba vezető kijáratot csak 1973-ban fejezték be.

A Sziklakórház Atombunker eredetileg a budavári labirintus része volt, a II. világháborúban kórházként működött. Az 50-es években titkosították a helyet, és az évtized végén alakították át úgy, hogy vegyi vagy atomtámadás esetén menedékként szolgálhasson. Ma múzeumként látogatható.

Kerületünkben is van egy atombunker, mert Rákosi Mátyás akart egyet a Magyar Rádió épületébe is, hogy az esetleges nukleáris katasztrófa után is lehessen adást, khm, sugározni.

1952-ben mindössze hat hét alatt meg is építették.

Különleges, mert nem a föld alatt van. A háromszintes épületet úgy próbálták „eldugni”, hogy kívülről neoklasszicista stílusban a Puskin-épületnek is nevezett Esterházy-palota mellé, az egykori Nemzeti Lovarda helyére tették.

Pollack Mihály tér 10. Épül a Magyar Rádió székháza. (1967) - Forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság
A Pollack Mihály tér 10. alatt épül a Magyar Rádió székháza 1967-ben – Forrás: Rádió és Televízió Újság / Fortepan

Senki nem gondolta kívülről látva, hogy titkos objektumot rejt az ablaktalan kubus. Az otromba betonkocka mégis elütött volna a többi épülettől, ezért álcázták. A bejárata nem a Pollack Mihály térről nyílt, hanem az udvarról, három zsilipajtón keresztül lehetett bejutni a több kisebb helyiségbe, melyekből négyet stúdiónak alakítottak ki, önálló villany- és vízellátással, légkeverő és légtisztító berendezéssel.

A két méter vastag betonfalak mögül nem lehet megmondani, hogy kint nyár van-e vagy tél. Volt egy titkos, csak kifelé nyíló kijárata is, a Pollack Mihály tér egyik csatornafedelénél végződött. Soha nem sugároztak innen adást, de úgy mondják, a Kádár-rendszerben évente kétszer, március 15-én és október 23-án mindig bement két elvtárs, hogy megvizsgálja, bevethetők-e a stúdióberendezések, ha a szükség úgy hozná, hogy innen kelljen műsort szolgáltatni.

A 60-as években felhúzták a Magyar Rádió irodaépületét, amit – a terveknek megfelelően – a felrobbanthatatlannak hitt bunkerre építettek rá. Aki ma a zöld épülettel szemben áll, annak bal oldalán láthatja a bunkert. Fehér csiszolt kőlapos borítást kapott, a homlokzaton a Magyar Rádió felirat mellett Somogyi József Szárnyas Niké nevű plasztikája látható.

A Magyar Rádió Pollack Mihály téri székháza. Somogyi József szobrászművész bronz reliefjének felhelyezése (1969) - Forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság
Somogyi József szobrászművész bronz reliefjének felhelyezése a Magyar Rádió Pollack Mihály téri székházára 1969-ben – Forrás: Rádió és Televízió Újság / Fortepan

A 2010-es években felmerült, hogy a funkció nélküli atombunkert arra is használták, hogy a Magyar Rádió munkatársait onnan hallgassa le az állambiztonság, de erre végül semmilyen bizonyítékot nem találtak. A lehallgatásokra valószínűleg nem került sor, és nem is lett volna praktikus a szűk, kényelmetlen és elavult telefonközpontot erre használni, amikor volt erre jobb módszer is.

A Magyar Rádió irodaháza (2011) a bunkerre építve - Forrás: Civertan / Wikimedia
A Magyar Rádió bunkerre épített irodaháza 2011-ben – Forrás: Civertan / Wikimedia

A bunker modern kori funkcióiról azt tudni, hogy irattárként használták. A szűk helyiségeket, néhány szervezett túra keretében, 2011-ben a nagyközönségnek is megmutatták. Ahogy az épületekből kiköltözött a Magyar Rádió, úgy maradtak gazdátlanul ezek az épületek is, sorsuk most kérdéses, a Pázmány Campus megépítésével örökre eltűnhetnek.

Nemrég lakossági fórumot tartottak a kerületben, mely a környéket érintő elképzelések hátrányos következményeit mutatta be, a Civilek a Palotanegyedért pedig petíciót is indított a campus terveinek racionalizálásáért, hogy kevesebb bontás történjen és több zöldfelület szülessen. Mondani sem kell, hogy a két méter vastag falú bunker elbontása mennyi törmelékkel és szállítással járna.

A petíció az alábbi linken érhető el.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.