Pipacs, nyúlszapuka, kígyószisz

2023. augusztus 05.

Pár helyen szabad kezet kap a természet Józsefvárosban

Foltokban, összesen 8000 négyzetméteren létesül vadvirágos rét a kerületben. A végeredmény 1-2 év múlva lesz látható, addig vigyáznunk kell közösen ezekre a részekre. A cél, hogy hűsebb, virágosabb, a rovaroknak is barátságosabb részekkel bővüljön a kerület. Mi pedig cáfoljunk rá a szkeptikusokra.

Kísérletbe fogott a kerület, pár ponton vadvirágokat ültet magról, és itt hanyagolni fogja a kaszálást. Ezekre a helyekre figyelmeztető táblákat is elhelyeztek, hogy a kerületiek is tisztában legyenek azzal, mi készül itt. Ahogy az önkormányzat híre fogalmaz: „Nem hanyagoljuk el ezeket a zöldterületeket. Éppen ellenkezőleg. Csupán hagyjuk ezeken a foltokon regenerálódni a természetet.”

Ezekkel a kis méhlegelőkkel segítik a méheket és egyéb beporzó rovarokat, hogy ne csökkenjen tovább a számuk, nőjön a biológiai diverzitás a kerületben, több legyen és növekedjen a természetes élőhely. A meghagyott gyepnek jobb a vízmegkötő képessége, a talaj nehezebben szárad ki, jobb a növényeknek. A forró nyári napokon pedig hűtik a környezetüket (hőkamerával járva az utcákat a felhevült aszfalton nem volt ritka az 50 fok feletti hőmérséklet). A több rovar az énekesmadaraknak is több táplálékot jelent.

Ugyanakkor igazán látványos eredmény 1-2 éven belül várható.

A következő virágmagokat ültette el a JGK: nyúlszapuka, búzavirágmix, csemege baraboly, keleti szarkaláb, ebkamilla, orvosi somkóró, pipacs, útszéli zsálya, közönséges vasfű, mezei tarsóka, kígyószisz, mogyorós lednek.

Az érintett foltok a következő utcákban vannak:

  • Benyovszky Móric tér
  • Magyarok Nagyasszonya tér
  • Koltói Anna tér
  • Golgota tér
  • Vajda Péter utca osztósáv
  • Mátyás tér
  • Szenes Iván tér
  • Illés utca

Összesen 8000 négyzetméter területet „vadvirágosít” a kerület, ebből 6000 már be van vetve, az ősszel még 2000-re kerül sor.

Innentől rajtunk is múlik, hogy 1-2 múlva érezhetően több rovar, hűvösebb és virágosabb közterületek, boldogabb madarak lesznek-e a kerületben:

  • ne tapossuk le a területeket,
  • a kutyákat se engedjük rá ezekre, mert a vizeletük káros a növényekre.

A későbbiekben pedig az is a mi dolgunk, hogy rácáfoljunk az örök morgókra, akik szerint úgyis tönkremennek ezek a részek idő előtt – vigyázzunk rájuk, óvjuk őket.

Fotó: freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. november 01.
Hiába van lomtalanítás már évtizedek óta, néhányan suttyomban helyezik el a szemetüket az utcán. Amíg le nem buknak, mint ahogy most is történt.
2026. november 01.
Számba vettük, hogy mit kínál Józsefváros az idősebbeknek novemberben.
2026. november 01.
Látványosan nőtt a kerületben a diplomások száma: míg 2001-ben 7-ből 1 embernek volt diplomája, manapság 3-ból 1-nek van. Mit jelent ez a mindennapokban?

További cikkek

2026. november 01.
Számba vettük, hogy mit kínál Józsefváros az idősebbeknek novemberben.
2026. október 30.
Az Átér kollektíva tagjai évek óta aktívan foglalkoznak a városi túltermelés és az élelmiszerpazarlás ügyével, most pedig a tevékenységük művészi feldolgozása is látható lesz a Kesztyűgyár Galériában.
2026. október 28.
A jótékonysági koncerttel három hátrányos helyzetű gyerekeket segítő szervezetet támogatnak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.