A Készenléti Rendőrség lovas egysége

2023. augusztus 20.

Augusztus 20-án a Mosonyi utcából indultak a börtönlovak a Kossuth téri díszelgésre

Hollófekete nóniusz fajtájú lovak díszelegnek az államalapítás ünnepén – és a kerületből indultak a Kossuth térre.

A büntetés-végrehajtás számos területen szoros együttműködésben áll a rendőrséggel, írja a police.hu, ezért van, hogy a Készenléti Rendőrség lovas egysége is megjelent az államalapítási ünnepségen a Kossuth téren 8 órától.

További augusztus 20-i programok a fővárosban.

Augusztus 20-án az állami ünnepség egyik leglátványosabb mozzanata a hagyományos huszár megjelenésbe öltözött Nemzeti Lovas Díszegység felvonulása. Az egység a Mosonyi utcai objektumból lóháton menetelt a Kossuth térre.

A büntetés-végrehajtás videós anyagban is bemutatja a lovakat:

Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézettel az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. dolgozik együtt, az együttműködésnek köszönhetően több száz elítéltet foglalkoztatnak, közel tízezer hektárnyi földön gazdálkodnak. A társaság szántóföldi növénytermesztés és feldolgozás mellett több száz mangalicát, valamint több ezer baromfit, juhot és nóniusz fajtájú lovat gondoz.

Lovászat

Több mint 30 év tenyésztés eredménye, hogy egy erős, hosszú hasznos élettartamú, nyugodt vérmérsékletű, bármilyen körülmények között felhasználható lótípust alakítottak ki. Ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek egy rendészeti munkát ellátó lónál – írják.

A kft. tevékenységével a hazai és külföldi rendészeti lóutánpótlás biztosítása mellett segíti egy tradicionális magyar lófajta fenntartását és fejlődését, amely fajta magában viseli a hagyományokat, egyediséget és minőséget. A génmegőrzés mellett a bv. gazdasági társaságának kiemelt feladata, hogy Magyarországra és külföldre is rendészeti célra alkalmas lovakat tenyésszen.

A Készenléti Rendőrség 2021-ben 5 nóniusz lovat kapott.

A rendőrség szerint a „tiszteletteljes rendőrlovak olyan tekintélyt parancsoló jelenségek, hogy jelenlétük önmagában is elegendő visszatartó erővel bírhat”.

A rendőrségen belül a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Lovas Alosztály kötelékében jelenleg 45 szolgálati ló teljesít feladatokat. Az egység a lovas szolgálat ellátásával támogatja a területi és helyi szervek közterületi szolgálatát, a határellenőrzést, továbbá az állami rendezvényeken díszelgési feladatokat ellátó Nemzeti Lovas Díszegység dandárját is a KR lovas állománya biztosítja.

Fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat - díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.