A Semmelweis Egyetemé lesz a Merényi Kórház

2023. augusztus 25.

Ezek a klinikák és szakrendelések költöznek hamarosan

Az ígéret szerint a betegellátás folyamatos lesz, semmi nem akadályozza.

Augusztus 24-én jelent meg a Semmelweis Egyetem honlapján, hogy a Merényi Gusztáv Kórház, mely a Gyáli úton a Dél-Pesti Centrumkórház telephelyeként működött eddig, november 1-jétől a Semmelweis Egyetem tulajdonába kerül. Ez átszervezésekkel jár, egyes osztályok költöznek is, ebben pedig józsefvárosi helyszínek is érintettek.

Lesz néhány most Józsefvárosban működő osztály, ami elköltözik innen, és lesznek olyanok is, melyek a VIII. kerületbe kerülnek át.

A Gyulai Pál utca 2. alatt működő Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ a jövő héten, augusztus 28-tól a Gyáli úti Merényi kórház 1-es és 4-es épületébe megy át.

A költözés első ütemében, még szeptemberben áttelepítik az Ortopédiai Klinika ambulanciáit az Üllői útról a Gyáli úti Merényi Gusztáv Kórház 30-as épületébe, az 1. emeletre.

A költözés második üteme októberben kezdődik, ekkor a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete jön Józsefvárosba a Rókus Klinikai Tömbjébe. A költözés eredményeként az intézet mindhárom profilja – a fekvőbetegek ellátó Neurológiai Klinika, a Központi Betegellátó épületében üzemelő ambulancia és a Nőgyógyászati Klinikán működő labor – egy helyen lesz elérhető a Gyulai Pál utcai tömbben.

A Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrumának fekvőbetegeit októbertől ugyanitt ápolják majd, a járóbetegeket pedig a Merényi telephely 30-as épületében. Azonban ez átmeneti megoldás, mert a tervek szerint jövő februártól a teljes centrum a Gyáli úton fog működni.

A Merényiből költözik a Baross utcai épületbe az otthonlélegeztetési részleg és a transzplantációs gondozás is.

Az eddig a Gyáli út 17–19. alatt működő baleseti sebészeti osztály átköltözik a Semmelweis Egyetem Központi Betegellátó Épületébe, az Üllői út 78. alá.

Azt ígérik, az érintett betegeket mindenről tájékoztatják a klinikákon és szakrendeléseken, de a változásokat a Semmelweis Egyetem honlapján is lehet majd követni.

EllátásHonnanHováVárható időpont
Semmelweis Egyetem Klinikai Központ költöző szervezeti egységei
Asszisztált Reprodukciós Centrum járóbetegKözponti Betegellátó Épület III. emelet (Üllői út 78.)Merényi szakrendelő II. emeletoktóberben
Asszisztált Reprodukciós Centrum fekvőbetegKözponti Betegellátó Épület III. emeletSzülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegoktóberben
Ortopédia felnőtt járóbetegKözponti Betegellátó Épület földszintMerényi szakrendelő I. emeletszeptemberben
Ortopédia felnőtt protetika (nagyízületi) fekvőbetegKözponti Betegellátó Épület II. emeletMerényi Trauma A épületnovemberben
Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete (járó + fekvőbeteg részleg)Központi Betegellátó Épület IV. emelet (labor), I. emelet (járóbeteg) és Neurológiai Klinika fsz. (fekvőbeteg)Szent Rókus Klinikai Tömboktóberben
Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ (fekvőbeteg)Szent Rókus Klinikai tömbMerényi 1. és 4. épület
szeptemberben
AITK otthonlélegeztetési programKözponti Betegellátó Épület IV. emeletBelső Klinikai Tömb Baross u., volt Transzplantációs Klinika intenzív osztályoktóberben
Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika transzplantációs ambulanciaKözponti Betegellátó Épület földszintBelső Klinikai Tömb Baross u., volt Transzplantációs Klinika, földszintszeptemberben
Merényi telephely költöző szervezeti egységei
Merényi trauma Sürgősségi Betegellátó Osztály (járóbeteg és fekvőbeteg)Merényi tömbKözponti Betegellátó Épület Sürgősségi Betegellátó Osztály és a mostani ortopédiai ambulancianovemberben
Merényi trauma fekvőbeteg osztályMerényi tömb trauma épület A és B részKözponti Betegellátó Épület II. és III. emeletnovemberben
Merényi trauma intenzív osztályMerényi tömb trauma épületKözponti Betegellátó Épület IV. emelet és V. emeletnovemberben
Merényi trauma szakrendelő (járóbeteg, kontroll)Merényi tömb szakrendelő földszintKözponti Betegellátó Épületnovemberben
Merényi szakrendelő pszichiátria és addiktológia (járóbeteg)Merényi szakrendelő I. emeletPszichiátriai Klinikaszeptemberben

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.