Józsefvárosiaktól kérdeztük

2023. szeptember 14.

Mennyire volt drága az iskolakezdés?

Iskolakezdési körkérdés.

Viki

Az iskolakezdésre három gyerkőccel készülök. Az elsős tanszereit abból az utalványból vettem, amit a józsefvárosi elsősök kaptak. A nyolcadikosnak és a gimnazistának a nagyszülők segítettek be, egyedülálló anyukaként máshogy nem tudtam megoldani. A gimnazista rajziskolába jár, tanfelszerelése 40 ezer forintba került. A nyolcadikosnak feleannyiból kijött, bár ehhez nagyon megnéztem, mit és hol veszek, óriási eltérés van a boltok között. Remélem, hogy csak nagyon sokára telnek be azok a füzetek. Egyébként kell még hátizsák, ruha, új cipő, még további kiadások. Az árak pedig az elmúlt évekhez képest drasztikusan emelkedtek, csak drágulás van.

Viki

Edit

Tanárként dolgozom, nincs saját gyermekem. Rengeteg hátrányos helyzetű családdal vagyok kapcsolatban, és bizony azt látom, meg kell húzni a nadrágszíjat, amikor közeledik a szeptember. A fogyasztói társadalom nagy versengést diktál, minden család próbálná márkás ruhákban, táskával iskolába küldeni a gyerekét. Az iskolában listát adunk a szülőknek a szükséges tanszerekről. A fogyóeszközökből, például a füzetekből, újat kell vásárolni. Igyekszünk több mindent újrahasznosítani, de a legfontosabb, hogy a gyerek tanulhasson, legyen mivel és legyen mibe írnia. Ingyenes menza nincs, de a szülők, spórolás gyanánt, választhatnak, melyik étkezést kérik, a reggelit vagy az ebédet. Iskolánk olyan szegény, hogy a nélkülöző szülők festettek, a szekrényeket is ők adományozták.

Edit

Gabriella

A gyerekem a negyediket kezdi, az elmúlt évekből már van némi tapasztalatom arról, mit jelent szeptember eleje, az iskolakezdés. Spórolni nem tudok, a gyesből és a családi pótlékból élünk. Igyekeztem az elmúlt évekről megmaradt tanfelszerelést újrahasznosítani, de az nem volt elég. A gyerek füzeteit a nővérem vásárolta, a mostani párom meg szerencsésen ​turizott egy megfelelő hátizsákot. Józsefvárosban a Heti Betevő egyesület is gyűjtött a rászorulóknak felszerelést tanévkezdéshez, onnan is kaptam segítséget. Lesz vízfesték, origami, filctoll is a hátizsákba. A gyerekek ruházatába és a tornafelszerelésbe anyukám besegít, de jó szomszédaim vannak, ők is szívesen segítenek, mert látják, hogy nehéz a sorom.

Gabriella

Nyitókép: unsplash; Portrék: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.