Rapverseny a Kesztyűgyárban

2023. szeptember 26.

Húsunkba vág, a lelkünkig hatol

Nyers és szókimondó, nem ismer pardont, húsunkba vág, a lelkünkig hatol. Fiatalok mutatták meg, milyen a rapzene ma.

Már a lépcsőn felfelé megütötte a fülem az ujjongás: minden fellépőt üdvrivalgás fogadott. Az előadók biztatták egymást, bátorságot öntöttek a másikba. Nem volt irigység, sértés és sértődés. Nem úgy tűnt, hogy a fiatalok kihívásként kezelnék a színpadot,

láthatóan a második otthonuk.

A 15 éves Kesztyűgyár Közösségi Házban szeptember 22-én délután rapversenyt, 23-án a Kesztyűgyár színpadán rapfesztivált tartottak, hogy a fiatal tehetségek és népszerű előadók megmutathassák, mit tudnak.

A háromtagú szakmai zsűriben Mohamed Fatima, Hibrid és OldschoolPeppino ültek, a fellépők pedig 5 percet kaptak.

Az 5 perc nem nagy idő,

ám arra bőven elég, hogy eldőljön, mennyire tehetséges, mennyire lehengerlő, mennyire jó az előadó.

A rapzenét a fiatalok stílusukhoz igazították. A „nyóckerség” pedig – bár mibenlétét meghatározni nehéz lenne – a szókimondó szövegekkel együtt színesíti a műfajt. Az új generáció bátorsága, az igazság melletti kiállása sokaknak szolgálhat példaként. Érzékeny a társadalmi változásokra és anomáliákra. A hagyományt tiszteletben tartja, a faji alapú megkülönböztetést, elnyomást megveti. A politikusokat és a mások kárán meggazdagodottakat

pimaszul kéri számon.

A tizennyolc év alattiak kategóriájában elsöprő erejű produkciót nyújtó Balogh Attila András joggal érdemelte ki az első helyezést. Váradi Rico, a második egy dalt és egy rapszöveget adott elő. A harmadik helyezett Albert Dániel előadásmódja szintén lehengerelte a közönséget.

A tizennyolc év feletti előadók közül ki a mozgáskultúrájával, ki az előadásmódjával, ki a szövege tartalmával tűnt ki. Káté Milán Noé hozta el az első helyezést, a második a cigány–magyar együttélést szövegébe foglaló Sárközi Rudolf, a harmadik – az édesanyja emlékére írt szöveggel – Bódi Lajos lett.

„A nyeremény érdekel a legkevésbé”

– mondta lapunknak Balogh Attila András. Először mérettette meg magát versenyen. „Nekem az volt a fontos, hogy gyerekkorom példaképei előtt mutathattam meg a művészetem.” A zsűri zenéin nőtt fel, az ő művészetükből inspirálódott, merített erőt.

Balogh Attila András

Nem volt nehéz dolga a zsűrinek, mondta OldschoolPeppino. Kiemelte Balogh Attila András előadását, és azt mondta, a szöveg és a színpadi mozgás is lenyűgözte. OldschoolPeppino reméli, hogy a fiatalok a jövőben közösen is zenélnek majd, úgy hallotta, nem egy összebandázás született a Kesztyűgyárban. A zsűri tagja szerint a szervezés csodálatos volt, a tizennyolc év alatti versenyzők pedig

kimagasló teljesítményt produkáltak.

A szervezők egyike, a műsorvezető szerepét is vállaló Lázók Roland Luigi végig egyben tartotta a feszített tempójú, kicentizett programot. Azt mondta, küldetésüknek tartják esélyt adni a fiataloknak, hogy bemutathassák a tehetségüket, zenéket vegyenek fel, videóklipeket készítsenek. Közel 60 nevezés érkezett és komoly szakmai előválogatás után 28 versenyzőt válogattak be.

„Mind Józsefvárosból, mind vidéki helyszínekről érkeztek fellépők” – mondta Lázók Roland Luigi. Szerinte a szövegek meglepően nagy tájékozottságról, lexikális tudásról árulkodtak, a fiatalok jóval nyitottabbak a világra, mint akár a néhány évvel ezelőtt megszólaló rapperek.

A Mátyás téren, ahonnan nem egy zseniális, roma származású jazz-zenész indult, 23-án rapzene szólt. A fellépők, többek között az előző nap néhány győztese – Hassza, Beatbull és Márió, Balogh Attila András, Váradi Rico –

világsztároknak érezhették magukat.

A fogadtatás pazar volt, azonnal egymásra talált a zenész és a közönség, egyesek euforikus állapotban élvezték a produkciót, szorosan a színpad széléhez tapadva.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.