A Józsefvárosi Múzeum gyűjteményéből

2023. október 05.

A hónap tárgya: a József körúti Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet kiállítási plakátja

A Blaha Lujza tér és a Népszínház utca sarkán áll egy különleges ház, mely reneszánsz palotákat idéző homlokzatával ma is tekintélyt parancsol. Kevesen tudják, hogy a Hauszmann Alajos által tervezett, 1889-ben megnyitott épület eredetileg a Magyar Királyi Technológiai Iparmúzeum új otthonának készült. 

A kiegyezés után a magyar gyáripar fejlődésének egyik kulcsát a hiányzó szakembergárda képzésében látták, így már korán megfogalmazódott az igény egy ilyen jellegű mintaiskola létrehozására. Az építészeti, gépészeti és gyáripari szakosztályokkal induló Állami Középipartanoda 1879-ben nyitotta meg kapuit a VIII. kerületi Bodzafa (ma Somogyi Béla) utca 28. szám alatt. Ugyanekkor felmerült egy másik intézmény felállítása is, amely fóruma lehet a további szakképzéseknek, különféle bemutatóknak, gyűjtésen alapuló szemléltetésnek. Ez lett a Kerepesi úti Beleznay-kertben 1883-ban megnyíló, az Országos Iparegyesület már meglévő tárgyi gyűjteményére alapuló Technológiai Iparmúzeum, ami 6 évvel később az Ipartanodával egyesülve költözött a már említett újonnan felhúzott épületébe, a József körút 6-ba. Az oktatás mellett az impozáns kiállítási csarnokokban helyet kapott szerszám- és gépbemutató, nyersanyag-mintatár, de volt itt rajzterem, műszaki rajzgyűjtemény és nyilvános könyvtár is. 1907-ben az iskola kivált, majd részben az első világháborúban nagyrészt elpusztult gyűjtemény miatt 1922-ben az intézmény magába olvasztotta a budafoki, bő 10 éve már működő Magyar Királyi Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézetet, s új, a plakáton is látható néven működött tovább. 

Fotó: Józsefvárosi Múzeum

Az idők során a számtalan tanfolyam és szaktanácsadás mellett a korszak híres iparosai tartottak itt előadásokat, de különféle időszakos ipartárlatok is voltak ​itt, melyek közül az egyik legnagyobb sikere a bemutatott tárgyunkon is reklámozott házi tüzelőberendezések kiállításának volt. 

Révész Antónia
művészettörténész-muzeológus
Józsefvárosi Múzeum

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.