Nyírni kell a lombozatából

2023. október 18.

Még legfeljebb 10 évet élhet a Nemzeti Múzeum előtti óriási platánfa

Vissza kell vágni a lombozatát a Múzeum körúti juharlevelű platánnak, amely felnyomja a járda burkolatát, hogy még élhessen 10 évet, erről számolt be a Facebookon a fővárosi főtájépítész.

40 százalékkal visszavágják a nagy, Múzeum körúti, a Nemzeti Múzeum előtt álló platánfa lombozatát, jelentette be a Facebookon Bardóczi Sándor fővárosi főtájépítész. Ez a juharlevelű platán a Fatár adatai szerint 26 méter magas, törzsátmérője 110 centi, koronaátmérője 16 méter, a fa értéke pedig 1,64 millió forint.

A fa egy ideje felpúpozza az útburkolatot a járdán, szorong, kevés neki a hely – Bardóczi szerint 60 négyzetméter élettér kellene neki. Ennyi nincs, a gyökérzetet mindenfelől korlátozzák a közműcsövek, megbolygatták a villamos-, járda-, közmű- és Múzeumpark-rekonstrukciók.

A fát tesztelték a nyáron, hogy kibír-e egy szélvihart – ilyen vizsgálatot készítettek a szakemberek nemrég a Horváth Mihály tér platánjain is.

Kibír, de épp a határértéken van, ennél nagyobb biztonság kellene, ezért a Főkert úgy döntött, visszanyírja a fa lombozatát, hogy a szél kevésbé kaphasson bele. Ezt a 40 százalékos csökkentést a fa bírni fogja, állítja Bardóczi. Minderre november 7-én hajnalban kerül sor, hogy a közlekedést a legkevésbé zavarják.

Ekkor javítják majd ki a felpúpozott burkolatot is, a fa is kap majd tápanyagot, teherelosztó paplant.

Ezzel kap még maximum 10 pluszévet, nagyon nem akarják még elengedni, azaz kivágni a szakemberek.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.