Mi tagadás, gyanakodva néztem a meghívót a Dévai Fogadóba, ahol játszóház nyílt. Miért hív minket egy angyalföldi hotelféle ilyen eseményre? A félig kész honlapot tanulmányozva már sejthető volt, nem akármilyen fogadó ez, de igazából a helyszínen derült ki, hogy nem is szálloda a Dévai Fogadó, hanem a józsefvárosi evangélikus gyülekezet, a Mandák-ház egyik jelentős projektje, ami ott lelt alkalmas helyet magának. De ez valóban fogadó, méghozzá befogadó, ami az ukrajnai menekült családok segítésére jött létre. (50 fővel marad csak le az ukrán kisebbség a kínai mögött a legnagyobb józsefvárosi kisebbség címről, írta meg a Telex.)
Az utca felől földszintes lakóháznak néz ki, valamikor üzem működött itt. Nem túl nagy, elfért a lakóházak között a keskeny telken, de elég tágas ahhoz, hogy kimeszelve, kicsit átalakítva ide költözhessen 2022 novemberének végén a Mandák-házból a menekülteket segítő szolgálat, és kibővítse tevékenységét.
Kilencszáznál több ember, többnyire anyák és gyermekeik ellátását végzik,
mondta Bolba Márta, a józsefvárosi gyülekezet lelkésze.
Akik a legjobban rászorulnak támogatásra, az egyedülálló nők, anyák gyermekekkel (sokszor bántalmazott helyzetben), a három év alatti gyermekek, a sérült és idős családtagok. A férfiak nagy része otthon maradt, harcol és az országon belül próbál helyet találni a család újbóli egyesítésére. A menekültek nem beszélnek magyarul, bár jönnek magyar ajkúak is Kárpátaljáról, és jellemző, hogy eleve társadalmi hátrányokkal érkeznek.
A Dévai Fogadó munkatársai – szociális munkások és önkéntesek – azon dolgoznak, hogy
a menekült (csonka) családokat úgy segítsék, hogy vissza tudják szerezni az önálló életvezetés képességét.
Fontosak a pénzbeli és tárgyi adományok, juttatások, mert nem lehet úgy a jövőt megalapozni, ha az alapvető emberi szükségletek sincsenek kielégítve, de a cél mégis az, hogy meg tudjanak kapaszkodni Magyarországon, munkát tudjanak vállalni, lakhelyet találni, és megerősödve képesek legyenek önmagukról gondoskodni.
Hogy kik azok, akik ezért dolgoznak minden nap önkéntesekkel is kiegészülve, ezen az oldalon láthatja.
A játszóházat az egyik irodahelyiségből alakították át sok önkéntes hozzájárulással, és a megnyitót figyelemfelhívásnak is szánták, remélve, hogy az esemény felkelti a sajtó érdeklődését is. Koncz Ernő, a Demján Csoport kommunikációs igazgatója vállalta önkéntes szakemberként, de magánemberi mivoltában, hogy segíti a Dévai Fogadó kommunikációját.
Egy ilyen jószolgálati projekt sok munkával és sok kiadással jár, támogatást pedig leginkább kívülről remélhet, feltéve, ha tudnak róla. A játszóház megnyitására 34 helyről invitáltak újságírókat, tévéseket, ehhez képest mindössze páran voltunk. Ez nem vette el a szervezők kedvét, és mindjárt meghívtak minket egy beszélgetésre, de először nem nekünk mondtak dolgokat, hanem tőlünk kérdezték, hogyan lehetne egy ilyen szervezetnek hatékonyan kommunikálnia kifelé. Ezt kicsit furcsálltuk, de végül kifejezetten jó megközelítésnek bizonyult, hogy ők kérdeztek minket, mert máris elköteleződtünk a nemes ügy mellett, miközben soroltuk a javaslatainkat.
Egy civil szervezet erejét nem a hangzatos marketingduma mutatja meg,
hanem hogy képes-e bevonni, az ügye mellé állítani az érdeklődőket.
Nem maradtunk aztán információ nélkül sem. Szentirmai Judit, a Fővárosi Önkormányzat főtanácsadója elmondta, a játszóházra nagy szükség volt, mert az Ukrajnából menekültek között
nagyon sok az anya kisgyermekkel.
Egyedül vannak, kapcsolatok, családi segítség nélkül, „ha egy kis énidőre van szükségük, nem tudják megoldani”, a játszóházban pedig biztonságban hagyhatják a gyerekeket, amíg az ügyeiket intézik. A biztonságos gyermek-játszóhelyeket igyekszik a főváros támogatni UNICEF forrásból, ez az egyik első ilyen megvalósult játszóhely.
A Dévai Fogadót a józsefvárosi evangélikus egyházközség hozta létre, mondta Bolba Márta vezető lelkész. A ház eredetileg cipőfelsőrész-készítő üzem volt, négy éve üresen állt, amikor kibérelte az egyházközség.
Sok munkával tették alkalmassá közösségi célra,
„a magyar társadalom összefogása is tükröződik ebben”,
a felújítást vállalkozások anyagokkal és pénzzel (munkabérrel is), az ukránok pedig kétkezi munkával segítették. „Ez sokuknak az első lépés volt, hogy megmutassák, mire képesek, és megtapasztalják a munkavállalás ügymenetét szociális munkásaink segítségével.” Más evangélikus egyházközségek, iskolák is tartottak gyűjtést, küldtek támogatást, ebbe az Ökumenikus Segélyszervezet, a német, a finn, az amerikai evangélikus egyház is bekapcsolódott, „ez egy globális hálózat”.
A Fogadó komplex szolgáltatást nyújt, minden eleme hálózatosan összekapcsolódik, mondta Bolba. Egyrészt segélyelosztó hely, ahol számos gyűjtőpontról érkezik adomány, például így tudtak iskolatáskát juttatni a gyerekeknek. Figyelemmel vannak arra, hogy leginkább annak segítsenek, aki valóban nagy bajban van, most
180 családnak tudnak adni támogatást
(ez rendszeres utalást jelent).
A Fogadó programjának fenntartása mintegy évi 200 millió forintba kerül, „ennek miden fillérjét kiadjuk”.
A bérleti díjra nem kaptak kedvezményt a XIII. kerületi önkormányzattól, teljes árat fizetnek, de teljes fizetést csak a kulcsmunkatársak kapnak, mások projektek alapján vagy részidőben dolgoznak.
A beszélgetés után váltottam szót néhány munkatárssal is, az élet ugyanis nem állt meg az ünnepség idejére sem, az ügyfelek jöttek-mentek folyamatosan. Sallai Zoltán a recepción fogadja őket, egyébként pedagógus lenne, most abban segít, hogy mindenki megtalálja a számára legfontosabb szolgáltatást, és persze az egyes programokban is szerepet vállal. A Dévai Fogadó kínál munkalehetőségeket, de lehet, hogy valaki csak ebédért jön be, vagy ruhát, gyógyszert kap, mondta. Folyik traumakezelést segítő közösségi munka is, vannak nyelvtanfolyamok. A Létra-projekt az Ukrajnából érkezett álláskeresőket készíti fel a magyarországi munkavállalásra.
Az egyik sarokban egy doktornő ült néhány pácienssel. Rendszeresen bejár, felírja a szükséges gyógyszereket, konzultál a betegekkel. Ez is nagyon fontos segítség azoknak, akik kívül esnek a magyar rendszeren.
Pesti Edina a Fogadó operatív menedzsere (IT mérnök és közgazdász), arról kérdeztem, a stáb evangélikus hívő-e. „Ez itt nem számít, csak a szakmai szempontok.
Ami fontos, egymás elfogadása, hogy ki milyen vallású, nem érdekes.”
Ahogy az sem érdekes, hogy az ügyfelek (az ukrajnai menekültek) milyen vallásúak, egyáltalán vallásosak-e.
Az itt dolgozók minden nap tragédiákkal találkoznak, a tolmácsok különösen sok szörnyű helyzetről értesülnek. Egyikük Alexandra, aki Kárpátaljáról jött tanulni Magyarországra, éppen a háború kitörése előtt. Most itt önkéntes tolmács, és úgy tűnik, mindig mosolyog. „Igyekszem pozitívan hozzáállni, és csak a munkámat végezni. Fordítás közben én is átérzem, átélem a másik helyzetét, előfordul, hogy a munka végére »lemerülök«, de örömet ad az mégis, hogy segíteni tudok.”
A szolgáltatások fontos része a nyelvtanítás, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy menekültként érvényesülni tudjon az ember, a gyerekek számára pedig az iskolai felzárkóztatás miatt lényeges.
Lívia is a háború kitörésének napján jött el, még szerencsésen az egész család együtt maradhatott, ők is kárpátaljaiak. Tolmácsol és segít a magyartanulásban, de szépségkuckót is működtet. Eredetileg kozmetikus volt, „a szépségápolás egy nőnek nagyon sokat jelent, ha nem érzi magát elhanyagoltnak, az erőt ad a mindennapokban is”, mondta.
Fotók: Dévai Fogadó és Bányay Géza
