Camara-Bereczki Ferenc Miklós (MSZP) mérlege

2023. november 29.

„A kerületben lakom, mindenki tudja, hol, könnyen elérhető vagyok”

Lassan beindul az önkormányzati választási kampány, mi pedig megkezdjük megvonni a képviselői mérleget – ki mit ígért, mit valósított meg, és mi marad a következő ciklusra? Első válaszadónk – betűrendben haladunk – az MSZP-s Camara-Bereczki Ferenc Miklós, a Magdolna- és Orczynegyed (10. választókörzet) képviselője.

Kezdjük a köztisztasággal és szabálysértésekkel: a politikus szerint egyes helyeken – például a Koszorú és a Baross utca sarkán – állandóak a gondok (utcai ivászat, szemetelés). Az sem megoldás, ha képviselői kérésre itt a közterület-felügyelet sokkal sűrűbben ellenőriz, a gond csak áthelyeződik pár száz méterrel arrébb. Több rendőr kellene az utcára járőrszolgálatban, mert ez

növelné az emberek biztonságérzetét

és a szabálysértéseknek feltehetőleg lenne következménye. A közterület-felügyelet munkája fontos, de nem elég.

A környék specifikus problémája, hogy drog terjesztése zajlik több házban is, ezeket Camara-Bereczki mindig jelenti a rendőrségnek.

„Meg szoktak állítani az utcán az itteniek egyéni, társasházi, negyedet érintő problémákkal, közlekedéssel, zöldítéssel, játszóterek fejlesztésével kapcsolatos meglátásokkal. A kerületben lakom, mindenki tudja, hol, elérhető vagyok könnyen, Facebookon, telefonon is.”

A képviselő szerint jól együtt tud dolgozni a jelenlegi kerületvezetés, ennek is köszönhető, hogy idén novembertől bevezették a lakhatási támogatást a rászorulók még jobb segítésére.

A nehezebb sorsú negyedek társasházai is kapjanak támogatást

Camara-Bereczki Ferenc Miklós kezdeményezésére biciklipályázatot indított a kerület, ami második éve fut, így több tucat józsefvárosi fiatal kapott már támogatást kerékpár és biciklis eszközök vásárlására, és a programhoz egy KRESZ-tanfolyam is jár. Lettek új közösségi kertek, pihenőkertek, a Koszorú és Magdolna utca sarkán is épp zajlik egynek a kivitelezése. De lesz új közösségi kert a Kálvária – Kőris utca sarkán is.

A képviselő által vezetett Városüzemeltetési, Közösségfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság az illetékes a társasházi támogatások odaítéléséért. Korábban főleg a Palotanegyed társasházai voltak a támogatások kedvezményezettjei,

mára a Magdolna- és az Orczynegyed is jobban részesül a támogatásokból,

amire jó példa a tavalyi világos kapualjak program, melyben a teljes pályázati összeg fele állt rendelkezésre kifejezetten a két legnehezebb sorsú negyed társasházai részére.

A képviselő terveiben szerepel egy liftépítési és liftfelújítási pályázat is a jövő évre, szerinte ezzel a tematikus pályázattal lenne teljes a Józsefvárosi Önkormányzat által a kerületi társasházaknak nyújtott pályázatok sora. „Tudatosan támogatjuk a társasházakat felújítási munkálatokban. Legtöbbet az életveszély-elhárításra költöttünk az utóbbi években.”

A magdolnanegyedi forgalomcsillapítás kapcsán mindenkit azzal nyugtat a képviselő, hogy amikor a Baross utcában kialakították a kerékpársávokat, akkor két-három hónapig dugók voltak, aztán ez eltűnt, azóta már nincs forgalmi fennakadás. Camara-Bereczki azt szeretné elérni, hogy a Magdolnanegyed alapvetően lakófunkcióval bíró utcáiban csak akkora forgalom legyen, amekkora egy lakóövezetben normális, csak az jöjjön erre, akinek itt dolga van.

Az Orczy úti zebrára a legbüszkébb,​ az egy sikertörténet. Kevesebb a szabálytalan átkelés, sokan használják, a mindennapok része lett.

A képviselő több fölösleges régi oszlopot is eltávolíttatott, a telefonfülkék eltávolítása is folyamatban van, utóbbihoz a Telekommal való egyeztetés szinte folyamatos.

Közvécé, zöldítés, fejlesztések

Camara-Bereczki szerint

a közvécé olyan közszolgáltatás, amihez mindenkinek joga van,

olyan mint a közvilágítás, mondja. A legjobb megoldás, ha a vécésnéni, vécésbácsi rendet tart. A fideszes városvezetés zárva tartotta a Kálvária téri vécét, a jelenlegi vezetés első intézkedései egyikeként megnyitotta.

Hamarosan az Orczy téren is lesz közvécé, a tér remiz körüli részét pedig fel fogja újítani a kerület. A képviselő büszke rá, hogy a Kálvária tér egyre virágosabb, és hogy a kutyafuttatók a négy évvel ezelőttihez képest ma sokkal jobb állapotban vannak. A futtató mellett lett egy gyepes rész is.

A képviselő javaslatára is nőtt a kertészeti csapat létszáma, eszköztára. Minden évben 100-150 fát ültet el a kerület, amire még pluszban jön a Főkert tevékenysége a fővárosi területeken (például a Fiumei úton).

A Kálvária téren a Shell benzinkút a jövő évben meg fog szűnni, a környéken lakókkal való konzultáció során arra jutott a képviselő, hogy a felszabaduló területen folytatni kell a Baross utcai fasort és parkolóhelyeket kell kialakítani.

Camara-Bereczki továbbá fontosnak tartja a Teleki téri piac fejlesztését, a közterületek további szépítését is.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.