A tervezés, a közbeszerzés és a felújítás lassította a költözést

2023. december 07.

Nem találtuk Jánost, aki a másodikon lakik, de az autójában él

Még nem dőlt el, mi lesz a Szigony utcai romos ház sorsa, de a lakók februárban kiköltözhetnek. Az épületben már csak 6, komfort nélküli lakásban élnek.

„Két éve kaptunk egy határozatot, hogy bontás lesz, akkor választhattunk cserelakást, ezek felújítása el is kezdődött. Úgy tudjuk, hogy a kaput már februárban le kell zárják, addig pedig ki kell költözni. 31 éve vagyok itt házfelügyelő, 11 éve nyugdíjasként, nekem már jó lesz, hogy befejezhetem a munkát. A lakók is örülnek, hogy költözhetnek, ugyanis itt a legtöbb lakás komfort nélküli” – mondta Farkasné Gyáni Ágnes a Szigony utca 39. földszinti lakója.

Horrorház?

Azért mentünk el az épülethez, mert a Metropol november 21-én azt írta, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő bérház atomrobbanás utáni állapotot idéz meg. A cikk horrorházként emlegeti az épületet, lépcsőházáról pedig azt írták, hogy életveszélyes. A Hír TV aznap este arról számolt be, hogy János, a ház egyik lakója az autójában él, mert a lakásában már nem tud.

„Nincs olyan itt, aki autóban lakna” – cáfol a házfelügyelő. A ház valóban leromlott állapotú, kívülről levéldíszes fóliával borították körbe az első emeletig, vélhetően azért, hogy védjék a járókelőket a leomló vakolatdaraboktól. Mindezek ellenére a lépcsőházban és az udvaron rendezettség és tisztaság uralkodik, a bejáratnál faliújság lóg, sőt kis ünnepi dekoráció is helyet kapott.

„Itt mindig ilyen rend van, a házfelügyelő meg a férje takarítanak” – mondja az emeletről érkező János. „Úgy volt, hogy 2010-ben lebontják a házat, aztán kiderült, hogy kivettek minket a programból. Akkor költöztem volna, most meg már nem tudom, mit akarok, pedig szép a lakás, ahová megyek. Elvagyok itt, megszoktam, jó a viszony a lakókkal, szép a lakásom is, nem vizesedik, bár vécém nincs, a közösbe járok ki.”

Már 1985-ben is fel volt állványozva

Fagerendákkal aládúcolt csigaszerű lépcső visz fel az emeletekre, a látvány nem épp bizalomgerjesztő. Megnyugtató valamelyest, hogy a korlát stabilan a falhoz van fogatva. „A szomszédasszony 85-ben költözött ide, ez már akkor is fel volt állványozva” – mondja János. A lépcsőt biztosító dúcot két évtizede építették be, „állapota szerint funkcióját betölti”. Az utolsó, 2021 szeptemberében végzett statikai vizsgálat „a lépcsőház állapotával kapcsolatosan nem jelez tennivalót a tulajdonos részéről” – válaszolták kérdéseinkre a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) Vagyongazdálkodási Igazgatóságától.

A házban már csak 6 lakásban élnek. A földszinten van olyan, amit már évekkel korábban befalaztak, de jellemzően csak egy lakattal vannak lezárva az üres lakások. Volt, akit kiköltöztettek, mert nem tartotta be az együttélés szabályait, nem is fizetett, mások cserelakásba mentek – emlékezik vissza Huttka Renáta, aki több mint 20 éve a másodikon lakik. „Mindenkit ismerek, a gyerekeim itt nőttek fel.” Úgy tudja, a cserelakásuk felújítása még sehol sem tart. „Várjuk az értesítőt, hogy mikor kezdik el újítani, de egyelőre semmi nem történik.”

2024 elejére üres lesz az épület

Előreláthatólag 2024. február végéig az összes lakó kiköltöztetését el tudja végezni a JGK. Az épületnek konkrét kiürítési határideje nincs, mivel az önkormányzat még nem hozott végleges döntést az épület, illetve a telek sorsáról. Egy lakó esetében a korábban jóváhagyott cserelakás helyett másikat biztosítottak, annak teljes felújítása jövő év február végéig valószínűleg nem fejeződik be. Őt átmenetileg máshol helyezik el, amíg el nem készül a cserelakás, közölte a JGK.

Arról is kérdeztük az önkormányzat cégét, ha a lakók már 2021-ben választhattak cserelakást, mi az oka, hogy csak évekkel később költözhetnek át. „Mivel minden lakót felújított cserelakásba kíván elhelyezni az önkormányzat, a kiválasztott lakások felújítása jelent hosszabb időt. A felújításokat terveztetni is kell, és mind a tervezőt, mind a kivitelezőt beszerzési, illetve közbeszerzési eljárás keretében választja ki az önkormányzat” – írták.

Az épület a 126-os tömbben található, amiről az önkormányzat korábban tárgyalásokat folytatott a Semmelweis Egyetemmel. Bár a tárgyalások egyelőre megakadtak, a tömbben található négy ingatlan hasznosításáról az önkormányzat egységesen szeretne dönteni.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.