Jogi pingpong

közmeghallgatás 2023.12.11. - Fotó: Telenkó Zsombor
2023. december 12.
Társszerző: Dercsényi Dávid

Pázmány Campus: újabb bontási engedély, újabb önkormányzati védelem

A Pázmány Campus beruházás és a Magyar Rádió épületeinek bontása versenyfutás lett az idővel: a hétfő esti közmeghallgatás átment testületi ülésbe, hogy változtatási tilalmat rendeljen el többek közt erre az épületegyüttesre, így az azóta megszületett új bontási engedély előtt most egy másik jogi akadály keletkezett.

December 11-én telt házas közmeghallgatást tartott az önkormányzat a Pázmány Campus ügyében. A meghallgatáson a beruházó részéről is megjelentek, és válaszoltak a kérdésekre – tudósításunk hamarosan érkezik. Ám a közmeghallgatás egyben képviselő-testületi ülésnek is számított. Így tárgyalhatták, és sürgősséggel tárgyalták is azt a beadványt, mely három józsefvárosi épület(komplexum) esetében

változtatási tilalmat rendelt el.

A Fidesz-KDNP frakció megjelent öt képviselője nem támogatta a sürgősséggel való tárgyalást, de a többi tíz képviselő napirendre vette az ügyet. A kormánypártiak szerint túl hirtelen a döntés, és a csütörtöki rendes KT-ülésen is meg lehetett volna vitatni.

A gyorsaság oka azonban az volt, hogy a Magyar Rádió egykori épületei esetében a Pest Megyei Kormányhivatal által nemrég visszavont bontási engedély újra megadásának határideje szerdán jár le. A változtatási tilalommal az újonnani bontási engedélyt szerették volna megelőzni. Mivel a Pázmány Campus kiemelt kormányzati beruházásnak számít, és egy november végi kormányrendelet kivette az önkormányzatok kezéből a helyi védettség megadását ilyen projekteknél, már csak a változtatási tilalom maradt. Az önkormányzat célja ugyanis a társadalmi egyeztetés, márpedig változtatási tilalom esetén a bontani kívánó nem tehet mást, mint egyeztetést kezdeményez.

A közmeghallgatáson csordultig telt a H13 terme

Mint utólag kiderült, a gyors döntés nem volt alap nélküli, másnap ugyanis újra kiadták az érintett épületek bontási engedélyét. A hétfői rendkívüli KT-ülésen hozott változtatási tilalom hétfőn este 23:30 óta érvényes, így az önkormányzat vitatja a bontási engedély jogosságát.

Nemcsak a palotanegyedi épületekre vonatkozik a változtatási tilalom, de a Heinrich-udvarra és a Kerepesi úti egykori FŐTAXI-székházra is.

A szavazás előtt előbb a fideszes Szilágyi Demeter tiltakozását fejezte ki a folyamat ellen, majd a még jelenlévő két másik képviselőtársával (ketten már korábban elmentek) elhagyták a termet, azaz nem szavaztak. A minősített többséget igénylő szavazáson a maradék tíz képviselő, a Józsefváros Jövőjéért frakció és a Momentum-Párbeszéd frakció tagjai egyöntetűen megszavazták a változtatási tilalmat.

A kiadott új bontási engedély nagyjából azonos azzal, amit visszavont a Pest Megyei Kormányhivatal – ahogy a visszavonáskor írt cikkünkben írtuk, túl korán tekintettek el a józsefvárosi ideiglenes védelemtől.

Most már el is kell tekinteniük tőle: az indoklásban olvasható, hogy az önkormányzat csak kezdeményezte az ideiglenes védelem alá helyezést, nem született még meg november 7-én a határozat. De „az 523/2023 Korm. rendelet alapján Hivatalom a beruházással érintett ingatlan vonatkozásában vagy azzal összefüggésben helyi önkormányzat által megállapított örökségvédelmi követelményeket nem veheti figyelembe, valamint képviselő-testületi rendelet hiányában a 2023. november 7. napján indult eljárásban a 2023. november 8. napján hatályba lépett Határozatot még akkor sem vehetné figyelembe, ha annak joghatása lenne”.

Ismét olvasható a bontási engedélyben az örökségvédelmi főosztály megjegyzése, hogy a 6-os stúdió épülete „a benyújtott műemléki szakértői javaslat szerint

kiemelkedő kulturális és rádiótörténeti értékei folytán megőrzendő építészeti eleme a Magyar Rádió egykori együttesének,

javasoljuk annak megfontolását, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem leendő épületébe történő esetleges integrálása megtörténhessen”. Ettől függetlenül az építési engedélyt megadták az érintett 9 épületre.

A következő jogi kérdés az, hogy a változtatási tilalom kiadása hogyan befolyásolja a bontási engedélyt, s netán a kormány most is hoz egy háborús vészhelyzeti rendeletet, amely a változtatási tilalom hatályát törli el oktatási intézmények esetén a kiemelt nemzetgazdasági beruházásokra nézvést.

Fotók: Telenkó Zsombor

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.