Fejlesztések a nehézségek ellenére is

2023. december 14.

Megszavazták a képviselők a 2024-es költségvetést

Viharos másfél óra után, a fideszes képviselők kivonulását követően már zökkenőmentesebb üzemmódban fogadta el a képviselő-testület a 2024-es költségvetést. A rendelet számai mellett közöljük a megmaradó feszültség dokumentumait is, amely feszültség a koalíciós partnerek közt áll fenn, és még Koroknai András JEK-főigazgató menesztésének kudarcakor pattant ki.

Viharos előjáték (tettlegesség és fideszes kivonulás) után rátért a képviselő-testület a 2024-es költségvetés tárgyalására (ez lett a 3. napirendi pont), Pikó András megfogalmazásával az év talán legfontosabb rendelete.

A polgármester ismertette a költségvetés legfontosabb erényeit. Veres Gábor, a Józsefváros Jövőjéért (JJ) frakció vezetője előadta, hogy bár kérték a koalíciós partnertől a költségvetési egyeztetést, erre csak egy napja volt a frakcióknak, nem volt lehetőség érdemi vitára – elhalasztották volna a költségvetés tárgyalását januárra.

A Fidesz képviselői már nem szavaztak a költségvetésről

Az is problémát jelent, hogy Pikó András „hadjáratot” kezdett Szili-Darók Ildikó alpolgármester ellen. A JJ frakció módosító javaslatokkal vont volna el a polgármestertől, és adott volna át bizottságoknak, ezután az egyeztetések megszakadtak. Pikó András azzal is megfenyegette Szili-Darók Ildikót, hogy megfosztja alpolgármesteri tisztjétől, ha nem szavaz megfelelően, ezáltal sima képviselői tiszteletdíjra lenne jogosult, ami egzisztenciális ellehetetlenülést jelentene neki.

Veres bejelentette, hogy

mindhárom győztes egyéni képviselőjük újraindul a körzetében,

és megszavazzák a költségvetést, de úgy, hogy 2024-ben csak az előre egyeztetett előterjesztéseket szavazzák meg. Sátly Balázs következett: a költségvetés biztosítja a polgármesteri program végrehajtását a bérlakások felújításával, a közterek megújításával, zöldítésekkel. Erőss Gábor kiemelte, hogy a Déri Miksa utca után most a Bacsó Béla utca fog kizöldülni.

És méltatta a szociális támogatások növelését is, valamint, tőle nem szokatlan módon, ecsetelte az óvodai fejlesztéseket. Szerinte fővárosi rekord, hogy a józsefvárosi óvodapedagógusok havi 120 ezer forintos bérpótlékot kapnak.

Pikó András: szerinte nem helyes kiteregetni a belső vitákat, főleg nem a „fidesztroll” médiában (arra utalt, hogy Szili-Darók Ildikó interjút adott a Hírnyolcnak). Szili-Darókra utalva még annyit mondott, nem az MSZP-nek van alpolgármestere, hanem a polgármesternek. Az MSZP-s Camara-Bereczki Ferenc Miklós a fejlesztéseket méltatta, kiemelve a társasházi fejlesztések volumenét és egy új pályázat alapítására tett javaslatot, liftépítésre és -felújításra, ami sok idős lakó problémáját oldaná meg. Több hozzászólás nem lévén, megindult a szavazás, ami több lépcsőben zajlott. Elfogadták a 2024-es költségvetést.

A tervezet – és immár a rendelet – főbb számai a következőek:

A tervezést sok gazdasági bizonytalanság nehezítette és kihívást jelentett, hogy az állam folyamatosan vonul vissza a közfeladatok ellátásából. A tervezet leszögezi, hogy az államnak fizetendő szolidaritási hozzájárulás mértéke megnőtt: a 2024-es hozzájárulás összegével csökkentett normatívák a 2019-es (szintén hozzájárulással csökkentett) összeg 69 százalékát adják ki nominálisan. 1,6 milliárdról 2,2-re nő a hozzájárulás összege, a kerület több pénzt fizet be az államkasszába, mint amennyit kap onnan. (2020-ban a hozzájárulás összege még csak 28,5 millió forint volt.)

A 2024-es költségvetés tervezésénél is cél a stabilitás megőrzése, az intézmények működésének finanszírozása. Míg 2022-ben volt helyiadó-emelés, 2024-ben nem tervez ilyet a kerület, sőt adócsökkenés lesz, a magántulajdonú garázsok 95%-a adómentes lesz 2024-ben. Bármiféle váratlan eseményre a kerület 200 millió forint likviditási céltartalékot képezett. A szociális támogatások keretösszege megháromszorozódott, továbbra is megújulnak a közterek, és megy tovább a Gyerekbarát Józsefváros program keretében az óvodafelújítás sora. Önkormányzati bérlakások felújítására 750 millió forint jut, 100%-osan önkormányzati házak felújítására 254 millió forint (ezek a bruttó számok).

Bevételek

A költségvetés bevételi és kiadási főösszege, azaz a teljes bevétel és kiadás 41,256 milliárd forint, 3,26 milliárd forinttal több, mint 2023-ban. Helyi adókból 3,86 milliárd forintot tervez 2024-re a kerület a 2023-as adók alapján (a 2024-esről még nincs rendelet), ez 2 százalékkal több, mint a 2023-as összeg. Egyelőre még nem tudni, hogy a fővárostól mennyi helyi iparűzésiadó-bevétel érkezik 2024-ben (ez a forrásmegosztás), a mérték január 10-ig érkezik meg.

A központi költségvetésből évről évre növekvő összeg érkezik, ez 2024-ben 3,56 milliárd forint. Az önkormányzat törvényben kötelező feladatellátásra 5,34 milliárdot kell költsön. A szolidaritási hozzájárulással csökkentett normatíva 1,36 milliárd forint. A szöveg megállapítja, hogy a normatíva csak a feladatellátás költségének 26,9%-ára nyújt fedezetet, alig több mint negyedére. Holott az államnak a kötelezően előírt feladatok 100%-át kellene fedeznie törvény szerint. Bevétel még a szakrendelést, a JEK-et 86%-ban fenntartó NEAK-támogatás, ez 3,2 milliárd forint.

A JEK épülete

Díjbevételben a legnagyobb a parkolási díjaké: bruttó 1,84 milliárd forintot vár innen a kerület. Lakás- és helyiségbérletből 1,27 milliárdot remél a költségvetés, kamatbevételből pedig 750 millió forintot. Ingatlanértékesítésből (2 telek, 5 épület) 2,54 milliárd forintra számít a büdzsé, ez két tétel kivételével már 2023-ban is szerepelt a listán.

Kiadások

A kiadási oldalon a személyi jellegű kiadások közül a képviselő-testületi tagok illetmény, tiszteletdíj stb. költsége összesen 165 millió forint járulékok nélkül. A szakértők, tanácsadók 17 millió forintba kerülnek. Szociális kiadásokra 300 milliót különít el a tervezet. 2023-hoz képest megháromszorozódik a privatizált orvosok rezsiköltsége kiadási sor (bruttó 76 millió forint). A biztonsági kamerarendszer működésére 70 millió, a rendőri túlszolgálatra 105 millió forintot szán Józsefváros – utóbbi 35 millióval több, mint a 2023-as összeg.   

Nő a civil szervezetek és alapítványok részére biztosítandó keret 14 millió forinttal 25 millió forintra. Nem változik a 2023-as összeghez képest a társasházak visszatérítendő támogatási keretösszege (100 millió) és a vissza nem térítendő sem (170 millió), ahogy a társasházi felújítási alapé sem (110 millió). Az otthon-megújítási program 50 millió forintos keretű. Jelentős a kiürítendő épületekkel kapcsolatos „pénzbeli térítések fedezete” sor: 200 millió forint. Bérlakások felújítására jut 300 millió forint (2. ütem), és 750 millió forint (3. ütem). A teljesen önkormányzati tulajdonú lakóépületek felújítására jut bruttó 501 millió forint 2023-ról, és a 2024-es ütemre 254 millió forint.

Megindul a Práter – Tömő – Leonardo da Vinci utcák felújításának tervezése (335 millió forint), és a káptalanfüredi gyerektáboré (45 millió forint), a projektre kapott, maradék pénzt (2 milliárd forint) leköti az önkormányzat államkötvényben.

Beruházásokra a kerület összesen 1,4 milliárd forintot költ, felújításokra pedig 3,3 milliárdot. Továbbra is az önkormányzat a legnagyobb kerületi munkáltató, intézményeiben 1310,5 álláshely van.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 23.
Közbiztonság, közlekedés, rövid távú lakáskiadás, köztisztaság, kerékpározás és régóta húzódó beruházások is szóba kerültek az őszi szezon első közösségi fogadóóráján.
2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.