Képviselők mérlege

2023. december 17.

„Jobban szeretem az emberekkel személyesen megvitatni a problémákat”

Képviselői mérlegünkben az MSZP-s Czeglédy Ádámhoz értünk. A Losoncinegyed képviselője az eredmények és hiányosságok mellett kitért arra is, miért van csendben a képviselő-testületi üléseken.

Czeglédy körzete – a 8-as – Losoncinegyed méretét tekintve az egyik legkisebb körzet, de lakosságszámban a maga 6-7 ezer lakosával – a nagy paneltömbök miatt – a nagyok között van. Ez tán az a terület, amihez a legrégebben nyúltak hozzá kerületi szinten, az utolsó felújítások 20-30 éve voltak.

A legfontosabb beruházás a Losonci tér 200 millió forintos felújítása, ez a Szigony utca egy része, a Práter utca és a közöttük lévő terek megújulását öleli fel. Sokkal zöldebb, szebb, élhetőbb közösségi tér kialakítását jelenti ez, és lassan el is készül, már most látni lehet, milyen lesz a végeredmény. Új parkok, felújított játszótér, kutyafuttató és utcabútorok lesznek, kialakul egy sétányszerű rész kizöldítve, mondja Czeglédy Ádám.

Nagy igény volt egy új kutyafuttatóra is, mert csak a Leonardo közben volt ilyen, a Práter utcait megszüntették, „most fogjuk átadni a Tömő utcai kutyafuttatót, ami nagy segítség lesz a panelházakban élő kutyásoknak is”.

Nem nagyon működött a közösségi együttlét ezeken a tereken, ez is változik most már, folytatja Czeglédy. A nagyobb társasházak aljában például létrejönnek könyvklubok, ami a lakóközösségeknek köszönhető, de az önkormányzat politikája is erre ösztönzi a lakosokat. Megalakult a Losonci Komposztbarátok Közössége, ami a játszótéren található komposztládához kötődik, ezt az önkormányzat támogatta. A szomszédsági ünnepek száma „viszonylag minimális volt”, mondja Czeglédy, de a játszótér felújításába és a Losonci tér tervezésébe igyekeztek sokakat bevonni.

Az új terek kialakítása az első lépés, de ezeket meg is kell őrizni – térünk át a közbiztonság és a köztisztaság kérdésére. A körzeti rendésszel kezdi Czeglédy. Ember Beátával jó és szoros a kapcsolata, precízen és gyalog (nem autóval) végzi a járőrmunkáját, ezáltal sokkal több mindent lát, több apró problémát is, és ezeket továbbítja is. Volt, hogy a közös bejárásuk ebben a kis körzetben 3 és fél órát tartott.

A kerületi szinten kialakult polgárőrségi együttműködés is érinti a Losoncinegyedet, a Szigony utcában biztosan járnak, találkozott velük Czeglédy. Célja volt a polgárőrség kérdését megoldani, az előző ciklusokban rosszul működő polgárőrség helyett jobbat felállítani, eddig még nem valósult meg, ez a jövőre vár.

Tervek, amelyek nem valósultak meg: a Szigony utcai nagy parkoló felújítása már a következő ciklusra marad, mondja Czeglédy, szerette volna kizöldíteni – úgy tudja, ez most tervezési szakaszban van. A másik a társasházi támogatások növelése, mert nagy igény volna rájuk. A szigetelés ilyen téma: a nagy panelházakban a nyílászárók szigetelésének javítása fontos, nagy igény van arra, hogy a fűtésszámlák alacsonyabbak lehessenek. Vannak most is lehetőségek, de még sokkal több kéne.

Czeglédy bevallja, ha teheti, nem a Polgármesteri Hivatalban ül, hanem kimegy a választókörzetbe, akár csak sétálni is, itt találkozik a lakókkal, sőt olykor ad hoc kis fórumok is alakulnak. „Én így szeretem begyűjteni az információkat.”​ Amúgy pedig bármikor rendelkezésére áll mindenkinek telefonon, reggel, este és hétvégén is.

Nem Czeglédy fogja megkapni a képviselő-testületi ülések legtöbbet hozzászóló tagja érdemérmet, vetjük fel – ennek mi az oka, miért nem használja a nyilvánosságnak ezt a formáját? „Jobban szeretem az emberekkel személyesen megvitatni a problémákat”, válaszolja. Fontosak a testületi ülések, a viták, de körzetének legfőbb problémáit nem ezek fogják megoldani, hanem az önkormányzat különböző szervei, és inkább erre fekteti az energiáit, mert ez így hatékonyabb.

„Azokban a vitákban pedig nem szeretnék részt venni, és nem is fogok, amelyek nem Józsefvárosról szólnak”, mondja Czeglédy, a Fidesz próbálja minél jobban az országos politikai kérdések irányába elvinni az üléseket. De aki nagyban szeretne politizálni, menjen inkább az Országgyűlésbe, „ajánlom nekik is, és mindenkinek, aki országos ügyekkel akar foglalkozni”. Amikor helyi ügyekről van szó, akkor viszont szívesen aktivizálja magát.

(A névsorban következő Egry Attila fideszes képviselőnek is megadtuk a lehetőséget, hogy elmondhassa, miként látta az elmúlt négy évet; nem reagált megkeresésünkre.)

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.