Hálót kaptunk, nem halat

2023. december 27.

Repair Café – közösségi szerelőműhely Józsefvárosban

A Teleki tér 7. szám alatti közösségi szereldében szakemberekkel közösen javíthatjuk meg elromlott kávéfőzőnket, ragaszthatjuk meg a kilyukadt kerékbelsőt, barkácsolhatunk bútort vagy szabhatjuk át ruhánkat – ráadásul pénzünkbe sem kerül a segítség.

„Van egy divatos felsőm, amit eddig nem tudtam hordani, mert túl hosszú volt, Klaudia segített levágni és megvarrni.

Nagyon jó ez a hely. Főleg, mert az itteni lakosság nemigen tudja megfizetni az ilyesfajta szolgáltatásokat.

Hálót kaptunk hal helyett” – mondta Anikó, a Repair Café, Budapest első közösségi szerelőműhelyének egyik első kliense.

A megnyitón

A Fővárosi Közösségi Költségvetésből létrehozott közösségi szerelde két hete nyitott meg a Teleki téren. A holland ötleten alapuló Repair Cafét azóta többen felkeresték, voltak, akik csak azért tértek be, mert kíváncsiak voltak arra, mi ez a hely, mi történik a falai közt, mások viszont már a szakemberekkel való közös bütykölésre érkeztek. „Azt látom, hogy nagy igény egyelőre a varrásra, kisgépszerelésre és bicikli-szervizelésre és persze a beszélgetésre van” – számolt be eddigi tapasztalatairól Gégény Noémi, a szereldét megvalósító Para-fitt Sportegyesület vezetője.

Az első közösségi szerelőműhely 2009-ben létesült Amszterdamban, azóta

a világ számos pontján elterjedt ez az embereket összehozó kezdeményezés.

Megálmodói a tárgyak hosszú távú használatának, megbecsülésének, javításának kultúráját szeretnék visszahozni, és megerősíteni a köztudatban.

A Para-fitt csapattagjai számára a fenntarthatóság és a közösségépítés fontos szempont. „Néhány éve jött szembe a neten a Precious Plastic (műanyag újrahasznosítás – a szerk.) kezdeményezés. Nagyon klassznak találtuk, ki is utaztunk Hollandiába, hogy lássuk, hogyan működik a gyakorlatban. Hazajöttünk és csináltunk egy műhelyt, ami amellett, hogy hasznos tevékenység, kreatív foglalkozásként is szolgál a gyerekeinknek” – mondta Noémi.

Időközben a civil szervezet műhelyestül beköltözött a Józsefvárosba. Miközben felújították a bérelt helyiséget, beadták a közösségi szerelde ötletét a Fővárosi Közösségi Költségvetésbe. „Úgy gondoltuk, ez a két tevékenységi kör jól megfér egymás mellett, ugyanakkor a közösségépítésnek is jó apropója.”

A közösségi szerelde keddtől szombatig tart nyitva napi négy órában, mindennap más szolgáltatás érhető el. A szakemberekhez előre be kell jelentkezni, de volt már rá példa, hogy valaki csak úgy beesett az utcáról azzal, hogy nézzenek rá a fejhallgatójára, valami nem stimmel vele:

két perc alatt helyrehozták.

Keddenként a szobrászművész Rózával és az asztalossegéd végzettségű Dáviddal lehet közösen barkácsolni, szerdán és csütörtökön a designer Klaudiával varrni, pénteken a villamosmérnök Andrással kisgépet szerelni, szombaton pedig a magánműhelyt vezető Gézával kerékpárt és kerekesszéket szerelni. A műhely ezermestere és „gondnoka”, Lajos minden nap bent van a műhelyben, igazi jolly joker figura, több szakmája is van, gyakorlatilag mindent meg tud szerelni.

Nehezen talált szakembert a munkákra, mert a legtöbben csak horribilis órabérért jöttek volna el dolgozni – mondta el Noémi. Végül sikerült igen lelkes kollégákra szert tennie. „Sokkal inkább szeretem felújítani a dolgokat, mintsem kidobni” – vallja Klaudia, a szerelde varrásban jártas szakembere. „Régóta élt bennem a vágy, hogy azzal segíthessek az embereknek, amihez értek. Nagyon tetszik, hogy nemcsak ideadják a gépeket javításra,

hanem együtt szerelünk.

Amikor rájövünk a hibára és sikerül a javítás, engem mindig egy fokkal boldogabbá tesz” – áradozott a kisgépszerelésért felelős András, miközben a XVIII. kerületből érkezett Lászlóval közösen javították annak húszéves music centerét. „Nagyon jó közreműködni: nyitott füllel és szemmel figyelek, és remélem, legközelebb menni fog egyedül is.”

Egyelőre a pályázaton nyert összegből gazdálkodnak, de már most keresik a lehetőségét, hogyan lehetne hosszú távon is fenntartható a szerelde. Együttműködnek például az Alföldi utcai hajléktalanszállóval, az ott élő emberek segítenek nekik a kupakválogatásban, amiért pénzt is fizet az egyesület. Mivel nagyobb kapacitás is lenne a válogatásra, a műanyag-feldolgozásnak kellene nagyobb lendületet adni, ehhez keresnek épp partnert – mondta Noémi. Ha találnak valakit, aki legyártja nekik lécformára a műanyagot, azokból a műhelyükben akár székeket, padokat, ládákat is össze tudnának rakni, amiket aztán el lehetne adni. „Ez egy közös brandünk, termékünk lehetne az alföldisekkel.”

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.