Iványi Gábor az állam hadviseléséről

2024. január 02.

„Tartjuk magunkat, ameddig lehet, és reménykedünk”

Nem tűntek el a viharfellegek az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fölül. Elmondjuk a fejleményeket.

Szabolcsi idősotthonuk mellett egy iskolát is át kellett adniuk az államnak Gyürén: az a veszély fenyegetett, hogy megvonják a működési engedélyt, mondta Iványi Gábor. „Református és néhol pünkösdi lelkészek, egyházi személyek bujtogatták a tanulók szüleit és a tanárokat, hogy követeljék az elvételt.”

Iványi Gáborék hónapok óta nem kapják meg az alapnormatívát, mert azt a Belügyminisztérium a NAV-nak utalja, ezért nem tudtak fizetést adni a dolgozóknak. Kaptak támogatást magánszemélyektől, művészek is felajánlották bevételeiket, s néhány önkormányzat átvállalta a dolgozók bérének kifizetését. A főváros átvette a hajléktalanellátó intézményük munkatársait, Budaörs pedig az idősotthon dolgozóit. Józsefvárosban a közgyűlés rendkívüli gyorssegélyről döntött.

Elismerik a tartozásukat, de nekik lényegesen többel tartozik az állam – erről beszélt Iványi –, ami nem hajtotta végre az Alkotmánybíróság döntését, még a strasbourgi ítélet után is folytatta a törvénysértő magatartást, az ügyészség megtámadta a Kúriánál a bejegyzett egyházi státuszukat is.

Nemrég az egyik intézményüknek túlfizetést utalt vissza a NAV 130 millió forint körüli összegben, ebből tudtak karácsony előtt 200-200 ezer forint segélyt vagy fizetési részletet adni. A NAV-val arról tárgyalnak, hogyan lehetne minden egységükre türelmet kieszközölni.

„Karácsonyra mindenkinek Ézsaiás könyve 9. részének első versét küldtem, ami azt mondja, nem lesz mindig sötétség ott, ahol most szorongatás van. Belénk égeti a nap, hogy történjék bármi, ugyanakkor és ugyanott feljön mindennap, legyenek bármilyen diktátorok, nem lehet, hogy a sötétség átvegye a hatalmat. Leckét ad nekünk arról, hogy nem lesz mindig éjszaka ott, ahol sötétség, szorongatás van. Én ezzel kívánok minden támogatónknak hálás köszönettel boldog és békésebb új évet, ünnepeket” – mondta Iványi Gábor lelkész.

Aki támogatni szeretné a munkájukat, a Dankó utcába – ahol a Fűtött utca működik – vihet tartós élelmiszereket.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.