Egyszerűbb és egyértelműbb lett a taxikkal kapcsolatos ügyintézés január elsejével, a teendők idéntől a BKK-nál összpontosulnak, írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amit az MTI szemlézett.
A Fővárosi Közgyűlés 2023 őszén döntött arról, hogy 2024-től a közlekedési társaság látja el a taxitársaságokkal és taxikkal kapcsolatos valamennyi önkormányzati feladatot. Ez azt jelenti, hogy egy helyre kerültek a hozzájárulásokkal, az előzetes igazolásokkal kapcsolatos, valamint a taxiállomás-létesítést és -üzemeltetést érintő feladatok, emellett egyértelműbbé vált a szabályozás és egyszerűbbé az ügyintézés.
Korábban a taxiszolgáltatással kapcsolatos tennivalók két fővárosi cég, a BKK és a Budapest Közút között oszlottak meg, 2024-től azonban a BKK részeként működik tovább az Asztalos Sándor úti ügyfélszolgálati iroda és a gépjárművizsgáló állomás is.
Ezután is folyamatosan ellenőrizni fogják a Budapesten működő taxikat, illetve az engedéllyel vagy engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző autókat önállóan és a hatóságokkal közösen.
A BKK a közleményében arról is írt, hogy tavaly a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal közös akciók keretében 25 alkalommal szerveztek taxiszolgáltatás-ellenőrzést, ezalatt körülbelül 2500 járművet, illetve 2600 taxist ellenőriztek.
Nyitókép: Unsplash