Mérlegen a Pikó-program – 1. rész

2024. február 01.

Mi volt az ígéret,​ és mi valósult meg?

Önkormányzati választások lesznek június 9-én. Cikksorozatban nézzük meg, mi teljesült a 2019-es Pikó-programból. Molnár Györggyel, a programkészítés 2019-es koordinátorával először az átfogó képet tekintjük át – később pedig területről területre haladunk.

Már a programalkotásban is a közösségi elvet követték, mondta el nekünk Molnár György, több száz ember mondott véleményt kérdőíveken és egyeztetéseken. Konkrét feladatokat kitűző,

megvalósítható program volt a cél, nem üres ígéretek gyűjteménye.

Már akkor is látszott, a feladatok egy része több ciklust ölel majd fel.

Kilenc hónap van még a ciklus végéig, és Molnár György szerint Pikó András polgármester programja már több mint 80 százalékban teljesült. 2019-ben 13 fejezetben – közterek, köztisztaság, lakhatás, zöldítés, közlekedés, közbiztonság, egészségügy, gyermekek, támogatások, helyi gazdaság, önkormányzat, tájékoztatás, kultúra – vázolták fel a feladatokat, a következő néhány cikkben ezek megvalósulását tételesen is megvizsgáljuk.

Kulcspontok

A közterek megújításában radikális volt a szemléletváltás, jó példa erre a Déri Miksa utca. Az előző vezetés csak az aszfaltot cserélte volna térkőre a járdán – mára klímabarát, zöld, sokoldalúan használható gyalogosbarát térség lett, amit a helyi közösséggel együtt alakított ki a kerület. Molnár György: több mint 20 ezer négyzetméter kiülős, gyalogos terület és zöldfelület újult meg.

„Nem gondoltuk, hogy mindent egy ciklusban megújíthatunk,

de jó tempóban haladunk.”

Történt egy másik irányváltás is: az utcát elfoglaló autók számának csökkentése. Ez vitákat vált ki,

a Fidesz ezzel torpedózza a vezetést, pedig ők kezdték annak idején a Mátyás tér környékén

és az Európa Belvárosa programmal a Palotanegyedben. Előrelépést az új parkolási rendszer hozott, ami a helyben élőknek kedvez és az utcát is visszaadja a gyalogosoknak.

Molnár György – Fotó: Ványi Ákos

Ahol több a szemét, ott többet kell takarítani, ebből indultak ki 2019-ben. A köztisztaságban nagy előrelépés történt, több lett a takarító, a gép, a szemetes, közvécék épültek, dupla annyit költenek erre, mint azelőtt. De még tovább kell dolgozni,

maradt ok az elégedetlenségre,

mondta a programkészítés koordinátora.

„A fejéről a talpára fordítottuk a lakáspolitikát”, mondta Molnár György. A korábbi rendszer a társasházak támogatására épült, hanyagolta az önkormányzati bérházak fejlesztését. Pikóék

megszüntették a lakásvagyon felélését:

a ciklus végére 200 lakás újul meg. Nagy változás az új bérlakás-pályázati rendszer bevezetése, szakítottak a régi gyakorlattal, ami azoknak kedvezett, akiknek több pénze volt, és igyekezett kiszorítani azokat, akiknek fizetési nehézségei voltak. Most a rászorultság az elbírálás alapja, és új bérleti konstrukciókat alakítottak ki, lakásügynökséget hoztak létre, ami a jobb anyagi helyzetűek előtt sem zárja el a bérlés lehetőségét. Emellett bevezették az elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalmát is.

Radikálisan javult a szociális támogatások rendszere. Nehézkes volt igénybe venni, kevés volt a rendszeres támogatás. Az eljárás egyszerűsödött, a támogatás pedig hosszabb távra ad kiszámítható segítséget. Aki a napi megélhetéssel küszködik, tudja, milyen biztonságot ad ez. A lakhatási támogatás kiterjed a saját tulajdonukban élőkre, de még az albérlőkre is. Molnár György

úgy gondolja, mindez csak akkor marad meg, ha nem változik a helyi politika.

A Pikó-program úttörő szándéka volt a közösségi megközelítés, a lakosság aktív bevonása az őket érintő kérdésekbe, folytatja Molnár. A Közösségi Részvételi Iroda valódi közösségépítő eszköz, a részvételi költségvetés kezd napi gyakorlattá válni, és

nem készül közterületi fejlesztés részvételi tervezés nélkül.

Átláthatóvá vált a civil szervezetek támogatása, könnyebben juthatnak használaton kívüli helyiséghez, amiből nyomasztó teherként több ezret örökölt az önkormányzat. A bezárt helyiségek megnyitása az utcákat is élőbbé tette.

Romaügyek: elindult egy romastratégia megvalósítása, van roma gyakornoki program, jól működik a Balogh Paci-ösztöndíj.

Megvalósulóban az ügyfélbarát önkormányzat, ügyfélszolgálati iroda nyílt. Átláthatóvá vált a kerület honlapja.

Jelentős változással jártak az antikorrupciós intézkedések is:

5 milliárdos megtakarítást hoztak,

amit fejlesztésre fordíthattak, mondta még Molnár György.

Ez tehát a kiindulópont, a következőkben ezen állításokat részleteiben is górcső alá vesszük.

Itt olvashatja a Pikó-mérlegeket.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat - díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.