A bántalmazás formái, és a rá adott válaszok

2024. március 14.

„Kezdem megkérdőjelezni a saját józan eszem”

A kapcsolati erőszak hallatán leginkább a tettlegességre gondolunk, holott az már a kicsúcsosodása a bántalmazásnak. Arról kevesebbet hallunk, milyen egyéb módon válhat valaki erőszak áldozatává a párkapcsolatban, és hova fordulhat segítségért például a VIII. kerületben.

„Olyan érzésem van, hogy a szobám be van kamerázva. Átrendezi, máshol találok meg dolgokat, mint ahova tettem, lehajtja a fényképeket. A saját józan eszemet kezdem megkérdőjelezni, és úgy érzem, a fiamon kívül senki nem hisz nekem.” Katalin ügye alkoholista exférjével 10 éve húzódik, jelenleg is perben állnak. A fizikailag és lelkileg is bántalmazott nő az elmúlt években nem talált olyan ügyvédet, aki megfelelően képviselné – elfáradt és kezdi feladni. Az erőszakos férfi pedig még mindig pokollá teszi a mindennapjait. 

Az asszony verve jó?

A régi közmondás szerint az asszonyt az első ingében kell megverni. Bár már sokat változott a közfelfogás, a feleségbántalmazás „kultúrája” ma is velünk él, és nem csak szexista szólásokban. A NANE és a Patent Egyesület munkatársai – akik Katalinnak is segítettek az elmúlt években – azt tapasztalják, még mindig elterjedt a férfiközpontú szemlélet a társadalomban.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Sokan azért nem mernek kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, mert semmilyen külső segítséget nem kapnak, és félnek a környezetük bírálatától. Ha mégis cselekvésre szánják el magukat, a válasz gyakran közöny vagy relativizálás. Les Krisztina, a NANE és a Patent munkatársa, a Segítők Hálózatának koordinátora szerint Katalin története egyrészt jól mutatja, hogy

kettős mérce működik

(amit egy nő állít, azt erősen megkérdőjelezik), másrészt tankönyvi példája az erőszak különféle megnyilvánulásának.

Bántalmazó „technikák”

A „kifárasztásos technika”-ként megnevezett bántalmazási formának az a lényege, hogy a bántalmazó újabb és újabb jogi eljárásokat indít. Ez egyrészt ​nagy anyagi terhet ró a bántalmazottakra, másrészt arra kényszeríti az áldozatokat, hogy feladják a folyamatos küzdelmet. A „gaslighting” vagy „gázlángoltatás” alkalmazásával

a bántalmazó érvényteleníti a másik fél valóságérzékelését

(pl. az áldozat tudta nélkül átrak dolgokat a lakásban, mint fent láttuk), így az elszenvedő megkérdőjelezi önmagát, döntésképtelenné válik, ez akár öngyilkossághoz is vezethet. Fontos, hogy az áldozatok tudatosítsák magukban, a bántalmazó így próbálja gyengíteni őket, amit erős jelenléttel és jogtudatossággal kezelhetnek.

Les Krisztina – Fotó: Mile Máté

A NANE nemrég végzett kutatása szerint a covid alatt, illetve az utána következő gazdasági válságban felerősödött a „gazdasági bántalmazás” is a párkapcsolatokban. Ez többféleképpen jelenhet meg: például a bántalmazó nem ad hozzáférést bankszámlához, elveszi a bántalmazott keresetét, relatív szegénységben tartja a családját, vagy elszámoltat az elköltött pénzről. Így kialakul egy erős egzisztenciális függés is, még nehezebb kiszállni a kapcsolatból. Ráadásul a bántalmazók sok esetben elszigetelik az áldozatokat közvetlen környezetüktől, elérik, hogy ne találkozzanak a barátaikkal vagy családtagjaikkal. „Így a bántalmazottak kilátástalan helyzetbe kerülhetnek, ha ki akarnak lépni a bántalmazó kapcsolatból, amit csak nehezítenek az elszállt albérletárak, a

kevés férőhely és a rossz körülmények az anyaotthonokban”

– mondta Les Krisztina.

Józsefváros segít 

A NANE és a PATENT évek óta konstruktív kapcsolatban áll a kerülettel: havonta egyszer például különböző esetek mentén beszélgetnek arról, hogy a jelzőrendszer résztvevői hogyan tudnak együtt dolgozni. Les Krisztina azt is elmondta, a NANE kétszer tartott már képzést józsefvárosi szociális szakembereknek arról, hogyan segíthetnek a családon belüli erőszak áldozatainak. 

Fotó: Mile Máté

Tavaly augusztusban szintet lépett a jó kapcsolat: az önkormányzat, a NANE, a Patent közreműködésével és a Fővárosi Szolidaritási Alap anyagi támogatásával elindult a VIII. kerületi Segítők Hálózata. Hivatalos nyomtatványok, bírósági és egyéb kérelmek kitöltésében, megírásában, leadásában segítenek az önkéntesek, de a feljelentés vagy távoltartás folyamatáról is kérhetnek információkat az áldozatok. A szolgáltatás egyelőre kísérleti jelleggel működik és

még március 31-ig elérhető,

de a felek nyitottak a folytatásra, már elbírálás alatt van a meghosszabbításához szükséges kérelem, mondta el Les Krisztina.

Fizikai és lelki erőszaknál is hasznos lehet a NANE lelki segélyvonala – ingyenesen hívható hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18–22, kedd 8–12 és szerda 12–14 óra között a 06 (80) 505-101-es számon –, ahol szakértők segítenek az áldozatnak felmérni, mennyire szükséges vagy biztonságos megtenni az egyes lépéseket.

Nyitókép: Pixabay (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.