Ifjúsági Garancia Plusz program

2024. március 19.

Bértámogatással, albérleti és útiköltség-hozzájárulással segíti az állam a fiatal munkavállalókat

Pályakezdő fiatalok munkaerőpiacra való belépését támogatja az állam az áprilisban induló Ifjúsági Garancia Plusz programjával.

Áprilisban indul a kormány 30 év alattiak elhelyezkedését segítő, 200 milliárd forintos keretösszegű Ifjúsági Garancia Plusz programja. Ennek keretében bértámogatással, albérleti és útiköltség-hozzájárulással támogatják a fiatalokat. Ezt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára jelentette be az M1 csatorna kedd reggeli adásában – írta meg az MTI.

Czomba Sándor – Fotó: MTI / Kovács Attila

A politikus a döntést azzal indokolta, hogy bár hazánkban az aktivitási ráta az EU első harmadában van, ám az arányszám a 30 alatti, illetve az 55 év feletti korosztályokban az uniós átlagnál 10 százalékponttal alacsonyabb, ezért kell ezekben a csoportokban az aktivitást erősíteni és segíteni a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését.

A programban foglaltak szerint az állam 4, illetve 6 hónapra átvállalja a munkabér 50 százalékát munkáltatótól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a minimálbér 70 százalékáig, azaz 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség-támogatást biztosítanak – ismertette az államtitkár.

Piacképes tudást biztosító képzési támogatás is szerepel a program elemei között, ezt Czomba már a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mondta el.

Hozzátette, az intézkedés 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti, közülük 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek – mondta.

A részletes program itt érhető el.

Nyitókép: unsplash

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.