Kerületi autófeltörések

2024. április 29.

Fiatalok voltak, kellett a pénz. Csak éppen másé volt

Rács mögött az 5 autó feltörésével gyanúsított tolvaj, a járőrök két másikat is azonosítottak.

A járőrök a férfit éppen egy bűncselekmény elkövetése után fogták el, majd a nyomozás során 2 további gépkocsifeltörőt is azonosítottak – tudtuk meg a kerületi rendőrségtől.

A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntette miatt folytat nyomozást a 18 éves B. Roland ellen, aki idén február 15. és április 4. között Józsefvárosban 6 alkalommal tört fel különböző típusú autókat. Az autókból közel 1,7 millió forint értékben lopott el tankolókártyákat, bankkártyákat, pénztárcát, laptopot, telefont, szerszámokat és más eszközöket.

A járőrök április 4-én kaptak riasztást, hogy a Magyarok Nagyasszonya téren feltörtek egy autót. A rendőrök megkezdték az elkövető felkutatását,

elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit,

majd azonosították a tolvajt, B. Rolandot. A rendőrség elmondta, a járőrök felkutatták a környező utcákat, és végül a Lujza utcában fogták el. A rendőrség B. Rolandot öt másik bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozta.

A kerületi nyomozók a 18 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A nyomozók két másik férfit is azonosítottak, akik kapcsolatba hozhatók hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével. B. Csaba a gyanú szerint 4 alkalommal közösen követett el autófeltörést B. Rolanddal. A rendőrök B. Csabát és 24 éves ismerősét április 16-án fogták el a VIII. kerületben, kihallgatásuk után őrizetbe vették őket. Azóta két férfi letartóztatását is elrendelte a bíróság.

A rendőrség azt javasolja, senki ne hagyjon az autójában látható helyen értéket még rövid időre sem.

Fotó: pixabay (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.